A hagyományos kamionoktól nagyobb és nehezebb gigakamionok megjelenése az európai utakon negatív társadalmi és környezeti hatásokkal járna
Ha szabadtéri szilveszteri bulit terveztél, öltözz rétegesen! Bár az esetleges alkoholfogyasztás után aligha érzed, de farkasordító hideg lesz ma éjszaka.
Az óév utolsó napján estétől északnyugat felől felhők sodródhatnak térségünk fölé, de ezekből csapadék egyelőre nem várható. Nem lesz jelentős a légmozgás.
Az Újév reggelére beborul az ég, de csapadék nem várható. Nem lesz jelentős a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet -7 és -13°C között alakul, de a vastag hóval borított déli, délnyugati, nyugati tájakon -15 és -20°C közé is csökkenhet a hőmérséklet. Nappal is 0°C alatti maximumokra készülhetünk a borongós időben. Az északi tájakon ekkor már helyenként a hó is szállingózhat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Döbbenetes videó arról, ahogy az oroszok a földön lőnek szét két ukrán harci helikoptert
- Leégett az egyik legnagyobb lengyel bevásárlóközpont - videó
- Izrael fegyverutánpótlása - kiderült, mit tesznek a britek
- Ennyire különleges ajándékot kapott Hszi Csin-ping Orbán Viktortól
- Kórházi adósság: nyárra rendezheti a kormány a februárig felgyűlt tartozást
- Kilométeres torlódások az M1-esen, az egyik az M0-sra is visszanyúlik