A HungaroMet Vas megyére és Zala megyére első szintű (sárga) figyelmeztetést adott ki zivatar miatt.
A korábbi évektől eltérően január 6-a helyett január 10-én hajnali 2 óráig lehet használni a 2014-es naptári évre szóló bérleteket - tájékoztatta a Pénzcentrumot a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Ezzel az a cél, hogy az éves bérletet használók zökkenőmentesen vásárolhassák meg jövő évi bérletüket.
Négy nappal meghosszabbították a 2014-es naptári évre szóló bérletek érvényességi idejét, amelyeket így a korábbi évektől eltérően január 6-a helyett január 10-én hajnali 2 óráig lehet használni.
A BKK azt tanácsolja, nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a bérletvásárlást, hiszen várhatóan sokan akarják majd bérletüket megváltani a január 1-4. közötti hosszú hétvége után, ezért valószínűleg több értékesítési pontnál is megnövekedhet a sorban állás ideje. Célszerű a vásárlást inkább korábbra, a csúcsidőszakon kívüli időszakra időzíteni hiszen már most is kaphatók a 2015-ös naptári évre szóló bérletek.
Javasolják, hogy elsősorban a Deák Ferenc tér M-nél, a Ferenciek tere M-nél, a Kelenföld vasútállomás M-nél, a Keleti pályaudvar M-nél, a Kőbánya-Kispest M-nél, a Liszt Ferenc Repülőtérnél és a Móricz Zsigmond körtér M-nél található ügyfélközpontokat vegyék igénybe az utasok.
Hosszabb érvényességi idő
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A 2014. évre szóló bérletek közül az alábbi éves bérletek érvényességét hosszabbították 2015. január 10-én 02 óráig:
- éves Budapest-bérlet természetes személyek részére, éves Budapest-bérlet nem természetes személyek részére,
- naptári évhez kötött érvényességű (12 darab havi szelvényből álló)
- kedvezményes éves Budapest-bérlet természetes személyek részére,
- kedvezményes éves Budapest-bérlet nem természetes személyek részére,
- kedvezményes éves Budapest-bérlet közoktatásban tanulóknak,
- kedvezményes éves Budapest-bérlet felsőoktatásban tanulóknak,
- kedvezményes éves Budapest-bérlet nyugdíjasoknak típusú bérletek decemberi szelvénye,
- éves összvonalas Budapest-bérlet természetes személyek részére, éves összvonalas Budapest-bérlet nem természetes személyek részére,
- arckép nélküli éves Budapest-bérlet.
Nem vonatkozik az érvényességi idő meghosszabbítása a nem naptári évre érvényes éves bérletekre, mert azok tetszőleges kezdőnappal válthatók, továbbá nem érinti a havi és negyedéves vagy más, rövidebb érvényességű bérleteket sem.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A Tisza Párt dönt Magyar Péter sorsáról
- Több ezer kanadai menekül az erdőtűz elöl
- Váratlan leállás a Magyar Postánál, késni fognak az utánvételes kifizetések
- Mesterséges intelligenciával pornófilmbe illesztette iskolatársai arcát egy Pest vármegyei diák
- Háború esetén fogadnának területükön atomfegyvert a svédek
- Kihúzták a konnektorból a hazai napelemes piacot