A szállodai reggelik során a legnagyobb kihívást az étellel terjedő betegségek elkerülése jelenti.
A hagyományos szállodákkal szemben a gyógy- és wellness-szállodák forgalma évről évre nő a téli időszakban is. A foglalások alapján a termálfürdők idén is a tavalyinál nagyobb bevételt remélhetnek - írja a Napi Gazdaság.
Az elmúlt években a téli időszakban is forgalomnövekedés volt tapasztalható a wellness-szolgáltatások terén - mondta Bencsik Flóra, a Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő marketingosztályának vezetője. Tavaly - tette hozzá - a szálloda forgalma 10-15 százalékkal nőtt a téli időszakban az előző év azonos időszakához képest, idén pedig további 20-30 százalékkal bővülhet. Az igazi termálfürdőszezon október elején kezdődik és április végéig tart. Ebben az időszakban a szabadidős és a gyógyászati vendégforgalom körülbelül 30-40 százalékkal nő - mondta Holléry Tibor, az Aquaticum SPA - Debreceni Gyógyfürdő Kft. divízióigazgatója.
A vendégek átlagosan három napot töltenek a wellness-szállókban, iskolai szünetek alkalmával ez az idő kissé meghosszabbodik - mondta Hevessy Gábor, az Aquaticum Termál & Wellness Hotel szállodaigazgatója. A Bónusz Brigád tapasztalatai alapján a legnépszerűbbek a kétfős, két éjszakára szóló ajánlatok.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hosszú Katinka tündéri fotót posztolt kislányáról, de van-e még esély a hatodik olimpiájára?
- Jól halad a Hungaroring felújítása, célegyenesbe fordult az újabb ütem
- Az EU jóváhagyta Ukrajna 50 milliárd eurós támogatásának kifizetéseit – a nap hírei
- Kamion és személyautók ütköztek az M1-esen
- Áthelyezhetik egy általános börtönbe az "amstetteni rémet"
- Durva üzengetés indult London és Peking között