24 °C Budapest

Kész, vége: nincs többé bérlet a Postákon

2014. november 11. 06:04

Nem akar jutalékot fizetni a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Magyar Postának, ezért a jövőben nem lehet majd bérletet venni a postákon, és jegyet is csak a kijelölt hivatalokban értékesítenek majd - tudta meg a Pénzcentrum.

Összhangban a jegy- és bérletautomaták tömeges megjelenésével, november elsejétől felfüggesztették a postákon a BKK-bérletek és egyéb időkorlátos cikkek értékesítését - tudta meg a Pénzcentrum.

A BKK nem függesztette fel a Magyar Postával a viszonteladói kapcsolatot, ám a BKK értékesítési stratégiájában történő változás okán 2014. november 1-jétől a postákon már nem értékesítik a bérleteket és az egyéb időkorlátos cikkeket (pl. Budapest 24 órás jegy)

- mondta el megkeresésünkre a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Felhívták ugyanakkor a figyelmet, hogy:

a kijelölt postahivatalokban egyelőre továbbra is kapható BKK-vonaljegy és 10 darabos gyűjtőjegy.

Kerestük a Magyar Postát is a BKK döntésével kapcsolatban; lapzártánkig azonban nem kaptunk választ kérdéseinkre.

Miért volt erre szükség?

Mint azt a BKK-tól megtudtuk, a lépés hátterében az új értékesítési stratégia áll. Ennek egyik eleme a 300 új, éjjel-nappal működő, szinte a teljes termékpalettát árusító jegy- és bérletkiadó automata telepítése Budapesten és agglomerációs településein. Ígéretük szerint ezzel

2015 elejére megháromszorozzák a bérletértékesítési pontok számát, és hatszor több kártyás fizetési lehetőséget teremtenek.

Az automatákat pedig új, főként a kiemelt csomópontokban nyíló BKK Ügyfélközpontok egészítik majd ki. Reményeik szerint mindezzel véget vethetnek a korábbi rendszer nehézkes, időnként hosszú sorban állással együtt járó jegyvásárlási és ügyintézési problémáinak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A BKK-automaták és az ügyfélközpontok megjelenése, valamint a díjtételek helyben nyomtatásos technológiájának bevezetése lehetővé - és egyben szükségessé - tette az értékesítési rendszer újragondolását. Ennek eredményeként a viszontértékesítők, így a Magyar Posta által végzett bérletértékesítés megszűnik. A BKK a Magyar Postának az értékesített termékek után átlagosan 5 százalékos jutalékot fizet, ezzel szemben a BKK automaták által eladott termékek után nincs jutalékfizetés. A 300 automatánkból már mintegy 215 gép működik, közülük sok a posták közvetlen közelében éjjel-nappali elérhetőséggel. A november eleji bérletvásárlási időszakban automatáink az értékesítés már több mint egyharmadát teljesítették, ami bizonyítja automatáink jó működését, illetve hogy elnyerték ügyfeleink bizalmát

- emelte ki a BKK.

Külön érdekes, hogy ennyire fájt a BKK-nak az 5 százalékos jutalék, hiszen tájékoztatásuk szerint a Magyar Posta amúgy is marginális szerepet játszott a BKK termékeinek értékesítésében. A statisztikák szerint

a BKK összes menetdíjbevételének hozzávetőlegesen 2 százalékát hozta a Posta.

Arra viszont legalább választ kaptunk, hogy eddig biztosan volt annyi mozgástér a bérletek árában, hogy megérte 5 százalékos jutalék mellett is az értékesítés. Ez pedig azt jelenti, hogy akár 5 százalékos árcsökkentést is elbírnának a bérletek - bár lehet, hogy a teljes rendszerben nincs ennyi tartalék.

Címlapképünk forrása: facebook.com/bkkbudapest

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem