Hárman életüket vesztették egy kamion rakterében egy baleset következtében az M1-es autópályán.
Két új autópályával és 25 határátkelővel szeretné megkönnyíteni az utazást Magyarország és Szlovákia nagyobb városai között. A tervek között szerepel egy híd építése Komáromban, amivel közelebb hoznák egymáshoz a két várost.
Szijjártó Péter külügyminiszter Pozsonyban tárgyalt Lubomír Váznyval, a szlovák kormány kiemelt beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettesével.
Szijjártó utána bejelentette, hogy Miskolc és Kassa, valamint Rajka és Pozsony között szeretnének két autópályát építeni. A két politikus a találkozón Magyarország és Szlovákia eddigi legnagyobb közös fejlesztési programjának felgyorsításáról egyezett meg. Ennek a programnak a lényege, hogy megduplázzák a két ország közti határátlépési lehetőségek számát, vagyis 25 új határátlépési pontot építsenek ki.
A beruházásokhoz jelentős mértékben igénybe veszik a Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló uniós operatív programot, vagyis azokat részben EU-s forrásokból finanszírozzák. Szijjártó szerint Magyarország 2020-ig az összes északi irányú autópályáját megépíti a magyar-szlovák határig. Kifejtette, ez a beruházás Miskolc és Kassa, illetve Rajka és Pozsony autópályával való összekötését célozza.
A további nagy fejlesztéseket sorolva a magyar diplomácia vezetője említést tett az Esztergomot Párkánnyal összekötő teherkomp beüzemelésének idén júniusban beindult előkészületeiről, valamint rámutatott: folyamatban van a Komáromot Révkomárommal összekötő Duna-híd közös projektje is, ennek pályázatát már februárban beadják az Európai Bizottságnak (EB).
Ez utóbbi projekttel kapcsolatban Lubomír Vázny úgy nyilatkozott, hogy a pályázatot előreláthatóan két-három hónapon belül jóváhagyja majd az EB, ezt követően az építkezés hamarosan megkezdődhet, és a mintegy 37 millió euró (11,5 milliárd forint) összköltségű hidat legkésőbb 2018-ra sikerülhet befejezni.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása