Ma napközben északkeleten elvétve, majd estétől az északnyugati, északi határ közelében alakulhatnak ki zivatarok.
Az M0-s autóútnak a 10. számú főúttól az 1. számú főútig tartó továbbépítése csak a 2020-2027. közötti uniós költségvetési ciklus első felében indulhat el - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. hétfőn.
Az M0-s említett szakaszának nyomvonalára előzetes környezeti vizsgálati dokumentáció készült, amely 5 lehetséges alapváltozatot, illetve azok kombinációit tartalmazza. A környezetvédelmi hatóság erre adott véleménye alapján a következő lépésben környezeti hatástanulmányt kell készíteni.
A hatóság véleményében foglaltak alapján a hatástanulmány 3-4 lehetséges változatot vizsgál majd részletesen. A jelenlegi ütemezés szerint - eredményes közbeszerzés és a forrás rendelkezésre állása esetén - a környezetvédelmi engedély megszerzése 2016. őszére várható.
A nyomvonal-változatok a 11. számú főút és a 10. számú főút végcsomópontjától indulnak, innen - különböző vízszintes és magassági vonalvezetéssel - egy körülbelül 500 méter széles sávban haladnak a főváros közigazgatási határának térségében. A nyomvonal hossza mintegy 18 kilométer, aminek több mint a fele - szakaszosan - alagútban vezet. A nyomvonallal érintett települések: Solymár, Budapest II. kerület (Pesthidegkút, Budaliget), Nagykovácsi, Remeteszőlős, Budakeszi, Biatorbágy, Budaörs.
Az M0-s folytatása 2x2 forgalmi sávos, leálló sávval ellátott lesz. A két pályát elválasztó sáv különíti el egymástól.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Változtatott néhány szabályon az EU a gazdatüntetések miatt
- Már a fővárosban is irtják a szúnyogokat
- Kórházak ellen indított végrehajtási eljárást a NAV
- Magyar érettségi - ezek a feladatok állították kihívás elé a diákokat
- Beszédes a németek preferencialistája az EP-választások előtt
- Nem hétköznapi autóbalesetet okozott egy aligátor