Vasárnap délelőtt alakulhatnak ki elszórt jelleggel záporok, zivatarok, a csapadék egyre inkább a déli és nyugati területekre korlátozódik
Búcsúzhatunk a napsütéstől, záport és zivatart hoz az este - derül ki az Országos Meterológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Kezdetben változóan felhős, többé-kevésbé napos időre számíthatunk, majd kora délutántól a Dunántúlon, estefelé keletebbre is fokozatosan megvastagszik a felhőzet. Késő délutántól északnyugaton már eső, zápor is várható, egy-egy zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik, majd este a Kisalföldön a szél északnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között alakul. Késő estére 11, 17 fokig hűl le a levegő.A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök