Napos idő várható gomolyfelhőkkel a jövő hét első felében, 19-25 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel
Újabb front halad át a Kárpát-medence fölött, mögötte az eddiginél több fokkal hidegebb levegő érkezik.
Ma késő délutántól nyugat felől egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet, éjszaka keleten is egyre kevesebb helyen várható csapadék.
Kedden napközben gyakran erősen megnövekszik, majd délutántól jelentősen csökken a gomolyfelhőzet, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk.
Főként északnyugaton és északkeleten alakulhat ki helyenként zápor, egy-egy zivatar. Az ország nagy részén az északnyugati szél többfelé megerősödik, majd kedd délutántól mérséklődik a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1, 6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 9, 13 fok között valószínű.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Kiütéssel került karnyújtásnyira a veretlen bajnoki szezonhoz a Leverkusen
- A Debrecen győzelemmel búcsúzott otthon - eredmények, tabella
- Megvan, ki lesz az FTC ellenfele a vízilabda ob döntőjében
- Óriási meglepetés a Juventus meccsén
- Történelmi jelentőségűnek nevezte a kínai elnök látogatását Szijjártó Péter - a nap hírei
- Így alakul át Vlagyimir Putyin kormánya, távozik a védelmi miniszter