A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) friss kutatás alapján a turizmus lehet idehaza a húzóágazat 2024-ben.
A négyes metró elindítása után hónapokig nem csökken a felszíni járatok kapacitása - mondta Tarlós István főpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A főpolgármester elmondta: a járatokra továbbra is szükség van, egyrészt mert nem készült el a kelenföldi autópálya-csomópont, másrészt hetekig, hónapokig tarthat, mire az utasok megszokják a metrót, harmadrészt eleinte előfordulhatnak a metró üzemszerű működésében kisebb hibák, a felszíni hálózat pedig ilyen esetekben is ki tudja szolgálni az utasokat.
A 7-es gyorsjárat megszűnik, a normál 7-es busz pedig mindenhol megáll, és csúcsidőben 3 percenként jár. Újpalota és Zugló felé továbbra is biztosítják a jelenlegi buszkapacitást, mivel a 4-es metrónak a Keleti pályaudvaron túl nem lesz hatása.
A felszíni forgalmi változásokról folytatott társadalmi konzultáción mintegy 7500 észrevételt, javaslatot kaptak, több őrmezői és gazdagréti kérést pedig már figyelembe is vettek. A végleges és részletes járathálózatot február végéig bemutatják, a menetrendet márciusban teszi közzé honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Őrmezőn hat járat - a 40-es, a 87-es, a 87A, a 141E, a 187 és a 172-es busz - menetrendje változik, ezek kevésbé terhelik majd a lakótelepet. A Volán-buszok ezután is az Etele téri oldalon közlekednek, a túloldalra csak az új autópálya-csomópont és buszterminál megépítése után kerülnek át, várhatóan 2016 első felében. A Gazdagréten közlekedő 239-es busz pedig a kéréseknek megfelelően megmarad.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása