Gyula, Eger és a Balaton a legnépszerűbb úticélok a most következő hosszú hétvégére, de sokan csak az utolsó pillanatban döntenek majd.
Az elkövetkezendő napokban fokozatosan csökkennek a nappali csúcsértékek, péntektől pedig borongós és hideg idő köszönt be, fagypontot nemigen fogja meghaladni a hőmérséklet.
Keddre északkelet felől szárazabb, hidegebb levegő érkezik, így a nyugati megyék kivételével egyre többfelé csökken a felhőzet, kisüt a Nap. Fokozatosan mérséklődik az eleinte még több helyen élénk északi, északkeleti szél, -1 és +9°C közötti csúcshőmérsékletre van kilátás, északkeleten lesz hidegebb.
Az Időkép előrejelzése szerint holnap a fagyos, helyenként párás, ködös hajnalt követően száraz változóan felhős-napos időben lesz részünk, egy melegfront miatt keleten, északkeleten lehet több felhő az égen. A légmozgás gyenge marad, délutánra -2 és +6°C közé melegszik a levegő, ismét keleten, északkeleten lesz hidegebb.
Csütörtökön már többfelé napközben is megmaradhat a hajnalra képződő köd, illetve alacsony szintű rétegfelhőzet, kezdetét veheti a hideg légpárnás időszak.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hosszú távra terveznek Albonnal a Williamsnél
- Folytatódik az üzemagyagárak mélyrepülése
- Az atomenergiában bízik Robert Fico – új erőművet építene
- Több ország is támogatja, visszaszorítanák a biológiai kalózkodást
- Mindent összeírnak a mezőgazdaságban
- Nem kell félniük a medvétől a csíksomlyói búcsúba tartóknak