Nem lehet eleget beszélni a nyári napvédelem fontosságáról, de fokozottan kell figyelni akkor is, ha nálunk délebbi országokba megyünk nyaralni.
Jövő hétfőn megkezdődik Budapesten a 3-as villamosvonal felújítása, a munkálatok várhatóan jövő novemberig tartanak.
György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a csütörtöki projektindító sajtótájékoztatón, a X. kerületi Éles saroknál azt mondta, a vonal felújítására 11 milliárd forintot szánnak. Kicserélik a vágányokat és a felsővezeték-hálózatot, az utasvárókat, felújítják a peronokat, az utcabútorokat.
Hétfőn a Mázsa tér és az Örs vezér tere közötti szakasz felújítása kezdődik el, a Kőrösi Csoma Sándor úton az Ónodi utcától a Kápolna utcáig füvesítik a vágányokat, a munkákkal várhatóan 2014 nyarának elején végeznek. A második ütemben a Mázsa tér és az Üllői út közötti szakaszon dolgoznak 2014 júniusától augusztus 21-ig, a felújítás részeként a Bihari úton a hiányzó részen is kiépítik a második vágányt. A felújítás harmadik ütemében a Mexikói úti végállomás és a Nagy Lajos király útja-Thököly úti csomópont között, a negyedikben pedig onnan az Örs vezér teréig, valamint az Üllői út és a Nagykőrösi út, továbbá a Nagykőrösi út és a Gubacsi út között dolgoznak.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Gazdag Dániel klubrekorder lett, ketten is utolérték Nikolics Nemanját
- Cseh elnök: az oroszok nem elégszenek meg Ukrajna területének egy részével
- A Manchester United az Arsenallal játszik, folytatódik a Tour de Hongrie és a Giro d'Italia - sport a tévében
- Hasznos újítás – jó hír érkezett a tömegközlekedést használóknak
- Bajba kerülhet, ha ilyen laptopja vagy számítástechnikai eszköze van
- Több jó hírrel indul most az eperszezon