19 °C Budapest

Így néznek ki a metró beléptetőkapui

Pénzcentrum
2013. június 11. 12:08

Úgy tűnik, lassan de fokozatosan halad a kormány a használatarányos e-útdíj idei bevezetésével. Friss beszámolók szerint ugyanis az e-útdíj technikai elemeinek első kapuját már építik. Közben a Budapesti Közlekedési Központ szombattól teszteli a beléptetőkapukat a metróban.

A kormány eredeti tervei szerint az idei költségvetésből 42 milliárd forintot fordít az elektronikus útdíj kiépítésére. Egy pénteki határozatával a kormány 2 milliárd forintot csoportosított át ebből az előirányzatból a rendőrség számára beruházás céljából. A kormány ahhoz is tartja magát, hogy a második félévtől bevezeti az e-útdíjat, amelyből 75 milliárd forintnyi plusz bevételt vár.

Az MTI hétfőn közölt képei szerint az e-útdíj technikai elemeinek első kapuját már építik a 49-es úton, a magyar-román határtól néhány kilométerre Csenger közelében.

Itt vannak az első fotók a metróbeléptetőről és az útdíj-kapuról

Az e-útdíj technikai elemeinek első kapuját építik a 49-es úton, a magyar-román határtól néhány kilométerre Csenger közelében 2013. június 10-én.

 

Itt vannak az első fotók a metróbeléptetőről és az útdíj-kapuról


Az MTI egy másik összeállításában arról közölt képeket, hogy a BKK beléptetőkapukat tesztel a Corvin-negyed metróállomáson. A központ múlt heti közleménye szerint a kapukat kísérleti, átmeneti jelleggel szerelik fel tapasztalatszerzés céljából. A tesztidőszak várhatóan három hónapig tart, s azt újabb három hónappal meghosszabbíthatják.

Négy olyan gyártó termékét helyezik el a metróállomáson, amely a BKK honlapján a közelmúltban közzétett felhívásra jelentkezett. Ilyen kapuk végzik a beléptetést például Párizs, Lyon, Stockholm, Barcelona és Brüsszel állomásain. Az új kapuk legalább 180 centiméter magasak lesznek, ezzel is meggátolják, hogy átugorják őket, s így blicceljen valaki a rendszer kiépülte után.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Itt vannak az első fotók a metróbeléptetőről és az útdíj-kapuról

Utasok mennek be az új beléptetőkapun, előtérben a régi jegykezelő a Corvin-negyed metróállomáson 2013. június 10-én. Négy különböző beléptetőkaput tesztel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a főváros M3-as (észak-déli) metróvonalán, a Corvin-negyed állomáson.

 

Itt vannak az első fotók a metróbeléptetőről és az útdíj-kapuról

Az új beléptetőkapu a Corvin-negyed metróállomáson 2013. június 10-én. Négy különböző beléptetőkaput tesztel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a főváros M3-as (észak-déli) metróvonalán, a Corvin-negyed állomáson.


A beléptetőkapukat a BKK az elektronikus jegyrendszer bevezetésével együtt építené ki a metró- és több kiemelt HÉV-megállóban. A rendszert 2014 és 2016 között először a metró- és HÉV-hálózaton, azt követően a felszíni tömegközlekedési járműveken vezetik be.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem