Baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát csütörtök délután Bicskénél. A rendőrség tájékoztatása szerint egy ember meghalt.
Egyre több önkormányzat száll ki a nyaraltatásból - írja a Napi Gazdaság.
A szervezők költségei főként az élelmiszerárak miatt nőttek meg. Tavaly ősszel csak a Balaton déli partján mintegy 30 táboroztató zárt be.
Nemcsak az energiaszolgáltatók vagy az élelmiszer-szállítók futnak a pénzük után, hanem a táborhelyeket bérbe adó önkormányzatok is. A korábban meghatározó helyhatóságok teljesen kivonultak a területről, üdülőövezeti ingatlanjaikat eladták vagy bérbe adták.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Nyomára akadtak egy ritka "szuperföldnek", van azonban vele pár gond
- Felfutott a használt elektromos autók piaca, újabb támogatás jöhet a vásárlásukra
- Kész a városligeti KRESZ-park – Baán László bejelentést tett az új Nemzeti Galériával kapcsolatban is
- A hétvégén csak Békásmegyerig jár a szentendrei HÉV
- Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák
- Újabb információk derültek ki a Mol turai olajkútjáról