Május-június folyamán a szabadtéri strandok is egymás után élednek fel és fogadják a pihenni vágyókat.
Belépti díjat akar szedni egy omladozó, ám festői szépségű környezettel megáldott olasz falu, hogy a befolyó pénzből újítsák fel a település házait.
A terv szerint április végétől 3 euró lesz a belépti díj a turisták között népszerű Civita de Bagnoregióba. A befolyt pénzből a létfontosságú javításokat végeztetnék el. Ez a falu lenne az első olasz település, amelybe csakis pénzért léphetne be, aki nem ott lakik.
Korábban Velencében is felmerült egy hasonló gondolat, hogy fékezzék a turisták áradatát, ám a megvalósíthatóság körülményessége miatt a város letett a belépti díjról. Civita de Bagnoregióban ezt könnyű lenne megvalósítani, mivel csak egyetlen úton, egy szakadékot átívelő gyalogos hídon lehet a faluba jutni.
A Rómától 160 kilométerre északra fekvő települést az etruszkok alapították két és fél ezer éve. A falu 500 évvel ezelőtt kezdett elnéptelenedni, mert a vulkáni tufából álló fennsík, amelyre települt, pusztulásnak indult. Az erózió miatt az évszázadok során több ház is a szakadékba zuhant. Civita de Bagnoregiónak jelenleg 15 állandó lakosa van.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Bajban a Gazprom: Kína mégsem Európa
- Nem tudott képviselőjelölteket állítani a DK Gyulán
- Orbán Viktor: alig várjuk, hogy a Mol vezérigazgatójára úgy tekintsünk, mint a magyar Jockey Ewingra
- Milliárdos fejlesztésekkel folytatódik a Liszt Ferenc reptér korszerűsítése
- Átmenetileg elbukott a Szoboszlai-show
- Nagy Márton kiemelt ügyben tárgyalt német autógyártók vezetőivel