Egyre jobban elmosódik a határ a fapados és a hagyományos légitársaságok szolgáltatásai között. A régi nagy cégek többfajta tarifát is kínálhatnak már, eltérő szolgáltatáscsomagokkal, de a fapados társaságok is biztosítanak többletszolgáltatásokat, persze extra áron - derül ki a Világgazdaság körképéből.
Júliustól például a Germanwings egy vadonatúj termék- és márkakoncepciót vezet be, amely lehetővé teszi az utasok számára az "a la carte" repülést. A legjobb minőségű terméket elsősorban az üzleti utasoknak kínálják majd, a középső tarifa bizonyos kiegészítő szolgáltatásokat tartalmaz majd, amelyek mellé az utas igény szerint továbbiakat választhat. A harmadik, a legolcsóbb tarifa semmilyen többletszolgáltatást nem tartalmaz.
A hagyományos légitársaságok között elsőként, Európán belül április végétől fizetni kell a csomagfeladásért a holland KLM járatain. A fuvarozó indoklása szerint az intézkedés célja, hogy az utasok csak azért a szolgáltatásért fizessenek, amit valóban igénybe vesznek. A fedélzetre továbbra is ingyenesen felvihető két poggyász.
A folyamat fordítva is igaz, a fapados légitársaságok is próbálnak nyitni az igényesebb utasok felé. Már minden easyJet-járaton bevezették például az ülőhelyfoglalást, persze díj fejében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Elhunyt Horváth László, a legendás magyar film szereplője
- Leszámolnának az egyik legveszélyesebb daganattal
- Az EU véglegesen jóváhagyta az új migrációs és menekültügyi paktumot
- Németországban nem fizették ki a tavaly ledolgozott 1,3 milliárd túlóra felét
- Figyelmeztet a NAV: közeledik a határidő!
- Éjszaka csapott le az ukránok rettegett fegyvere az orosz csúcstankra - videó