Az Európai Bizottság elmúlt hetekben Budapestre látogató tagjai megerősítették, hogy nem egyeznek bele a dugódíj törlésébe, de még a halasztásába sem - írja a Népszabadság.
A behajtási díjat legkésőbb 2015-ig - az uniós támogatás elszámolásának lezárásáig - be kell vezetni Budapesten. Ha a főváros mégsem tenné, akkor az unió kötelezettségi eljárást indíthat Budapest ellen, amelynek végén szerződést is bonthat. Ez a 4-es metrónak megítélt 181 milliárd forintos EU-támogatás visszafizetését vonhatja maga után, márpedig a főváros nem lenne képes a visszafizetésre.
A lap emlékeztet arra, hogy az Országgyűlés a nyár elején leszavazta a dugódíj bevezetéséről szóló indítványt. Helyette a jövő évi fővárosi költségvetésbe a 10 milliárd forintot elérő közműadó léphet, amely összeg nagyjából megegyezik azzal a feltételezett dugódíjjal, amely az első csonka évben folyt volna be.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó