A főváros vizsgálja azt a lehetőséget is, hogy jövő júliustól mégsem a klasszikus dugódíjat, hanem hídpénzt fizettetne az autósokkal.
Tarlós István főpolgármester a Népszava hétfői számában megerősítette, hogy ezt a lehetőséget is vizsgálják.
A jelenlegi elképzelések szerint a Duna-hidakon való átkelésért kellene egyszeri díjat fizetni, itt is lehetnének kivételek, de a lap szerint a "helyben lakók" fogalma nehezen lenne értelmezhető.
Az eddigi információk arról szóltak, hogy a behajtásonkénti 400-500 forintos dugódíjat Pesten vagy a Nagykörúton belül, vagy a Hungária körúton belül kell fizetni, illetve a kettő együttes alkalmazása is elképzelhető.
A hídpénz részleteiről Tarlós István nem beszélt a lapnak, de általánosságban azt hozta fel mellette, hogy az ellenőrző rendszer kiépítése gyorsabb és olcsóbb lenne. Ez az autósoknak kevesebb bosszúságot, a forgalomban pedig kisebb zavart okozna. Hozzátette: meg kell vizsgálni, hogy a hídpénz hozna-e akkora bevételt, mint a dugódíj. Az ötlet már 2007-ben is felvetődött. Ez esetben a behajtási díjhoz kapcsolódó zóna jelképes nagyságú lenne, gyakorlatilag a hídfőkre korlátozódna. Tarlós szerint ezt a megoldást adott esetben az unió is elfogadhatja.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megjelent egy sokkoló videó, amelyen látszik a Robert Ficóra leadott öt lövés
- Így menekítették a biztonsági emberek Robert Ficót a merénylet után – videó
- Borsos áron keltek el Michael Schumacher luxusórái egy genfi aukción
- Huszonhat macskát tartott egy panellakásban – állatkínzásért kell felelnie
- Nagyon nem éri meg a Fordnak az elektromosautó-biznisz
- Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron