Kigyulladt egy tartálykocsi vasárnap délután a 62-es főúton Székesfehérvár térségében.
Hull a hó péntek kora reggeltől az ország nyugati és középső részén; a csapadékzóna kelet felé terjed, délután nyugaton inkább havas eső, eső lesz, és elkezdődik az olvadás is. A havazás és a hóátfúvások miatt péntek kora reggel balesetek, útlezárások nehezítik a közlekedést, sok helyen pedig teljesen járhatatlanná váltak az utak. Késnek a vonatok a székesfehérvári vonalon, a síelők viszont csemegézhetnek a hazai pályák közül.
Hull a hó péntek kora reggeltől az ország nyugati és középső részén, így a fővárosban is; napközben felmelegedés várható, ezért nem valószínű, hogy a hó megmarad - mondta Csonka Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa az MTI-nek.
A meteorológus elmondta: a csapadékzóna kelet felé terjed, ezért már a délelőtti órákban havazás lehet a keleti megyékben is; délután egyébként nyugaton inkább havas eső, eső lesz, és elkezdődik az olvadás is - tette hozzá.
Körülbelül 10 centiméternyi hóra számítanak a szakemberek, de lehetnek olyan körzetek, ahol több hó is hullhat. Csonka Tamás elmondta azt is, hogy pénteken megérkezik nyugat felől a felmelegedés; a napokban egyes helyeken akár plusz 6-8 fok is lehet. A keleti területeken azonban fagypont alatt marad a hőmérséklet.
Erősebb szél pénteken nem várható, de egyes nyugati területeken akár az 55 kilométer/órás sebességet is elérheti.
Az enyhülés vasárnap éri el a csúcspontot, amikor az ország egyes pontjain akár a plusz 10 fokot is elérheti a hőmérséklet. A hosszú távú előrejelzések szerint változékony, de télies idő lesz februárban is - fűzte hozzá a meteorológus.
Balesetek, útlezárások
A havazás és a hóátfúvások miatt péntek kora reggel balesetek, útlezárások nehezítik a közlekedést, sok helyen pedig teljesen járhatatlanná váltak az utak.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. honlapján közölte: az ország több megyéjében a hófúvások miatt az alsóbbrendű utak nehezen járhatóak, Fejér megyében Adony és Kalóz, valamint Adony és Perkáta között; Bács-Kiskun megyében Tataháza és Bácsbokod; illetve Baranya megyében Mohács és Leánycsók között, az 56-os és 57-es főutat összekötő út vált járhatatlanná.
A hóátfúvások után normalizálódott a helyzet Komárom-Esztergom megye közútjain, egyedül a Tata és Kömlőd közötti út járhatatlan. A megyében elzárt település nincs - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság pénteken az MTI-t.
A tűzoltóegységek csütörtökön 11 műszaki mentést végeztek, elakadt járműveket mentettek ki a hó fogságából - közölte a katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese. Az Útinform tájékoztatása szerint a havas úton péntek reggel az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 16-os kilométernél baleset történt, sávlezárás akadályozza a közlekedést.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A 44-es főúton Kecskemét közelében árokba csúszott egy kamion, a baleset helyszínén félpályás útzár van érvényben, de a műszaki mentés miatt egy rövid időre teljesen le fogják zárni az érintett útszakaszt - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Lezárják havazás miatt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az egyes pályát, s a Brussels Airlines kapitánya nem vállalta a budapesti leszállást - tájékoztatta Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója pénteken reggel az MTI-t. A kettes pálya elegendő a járatok fogadásához és indításához - tette hozzá Hardy Mihály.
MÁV-START: jelentős késések a székesfehérvári vonalon
A Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon, még tegnap délután Tárnok és Martonvásár között az egyik vágány felett leszakadt a felsővezeték - tájékoztat a MÁV-START Zrt. honlapja. A másik vágányon csak váltakozó irányban tudnak közlekedni a vonatok, a biztonsági előírások betartásával. A két állomás között dízel mozdony továbbítja a vonatokat. A torlódások és a nagyobb késések elkerülése érdekében a reggeli és a kora délelőtti Martonvásárig, és onnan közlekedő elővárosi vonatok, csak Tárnokig közlekednek. Tárnok és Martonvásár között az utasokat autóbuszok viszik előreláthatóan 8 óráig. Az utasoknak 45-50 perces késére kell számítaniuk.
A vonatok közlekedéséről elutazás előtt célszerű előre tájékozódni. A menetrend szerinti közlekedés csak a kora délutáni órákra állhat helyre.
50-120 cm-es friss hó a magyar sípályákon
A hétvége igen kedvezően indul a síelők számára, helyenként akár 120 cm friss hó is várja a síelőket a magyar pályákon.
A síelők.hu péntek reggeli helyzetjelentése szerint Bánkúton 50-55 cm friss hó van, Dobogókőn 20-40 cm, Mátraszentistvánon 80-120 cm. Eplényben a tömörített hó vastagsága 60-70 cm, Kékestetőn 60-90 cm, míg Sátoraljaújhelyen 90-100 cm műhó várja a síelni, szánkózni vágyókat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rekordot döntött a belső menekültek száma
- Pénteken legyen gép előtt, aki jegyet szeretne az izraeliek elleni Eb-felkészülési mérkőzésre
- Kardszárnyú delfinek süllyesztettek el egy 15 méteres jachtot
- Szlovákiában a tömeges bombafenyegetések miatt összehívhatják az ország biztonsági tanácsát
- Régi, de bevált taktikát alkalmaz az ukrán légierő az oroszok ellen - videó
- Néhány helyen igencsak aktívak lesznek a fiatalok az EP-választás kapcsán