Vasárnaptól a dohányzási tilalom megszegőit 50 ezer forintra büntethetik a közterület-felügyelők.
A Fővárosi Közgyűlés december 15-ei ülésén egyhangúlag fogadta el Tarlós István főpolgármester javaslatát; a vonatkozó köztisztasági rendelet a kihirdetést követő 45. napon, vagyis február hatodikán lép hatályba.
A rendelet értelmében Tilos lesz dohányozni a BKV megállóiban. korábban a játszótereken, azok környezetében és az aluljárókban tiltották meg a fővárosi képviselők a "füstölgést".
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésének szünetében elmondta, hogy február 6-án lép életbe a rendelet, amelynek értelmében nem lehet majd rágyújtani az autóbuszok, a villamosok, a trolibuszok, a fogaskerekű, a sikló, a libegő és a HÉV megállóiban.
Azokon a helyeken, ahol nem egyértelmű, meddig tart a megálló területe, a járdaszegélytől számítva két méter széles lesz a védett terület, a hosszúsága pedig az adott járműtípus méretétől függ. A leghosszabb tiltott zóna a HÉV megállókban lesz, ahol 120-szor kétméteres területen lesz tiltott a dohányzás.
A tilalom a megállóhelyek és a végállomások utasváróira is kiterjed. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sajtóanyagában arra mutattak rá, hogy ezekben a fedett utasvárókban különösen fontosnak tartják a dohányzási tilalmat, mert egy cigarettázó utas akár nyolc-tíz ember ott tartózkodását is kellemetlenné teheti.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A BKK várhatóan a napokban helyezteti ki a figyelmeztető felhívásokat a BKV megállóiba.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot
- Másfél másodpercet vert saját világrekordjára a 17 éves csodaúszó
- Rekord: fél száz jelölt verseng hat képviselői helyért Tiszaburán
- Üzent az észak-koreai vezető befolyásos húga a nyugatnak
- Lelőtték a férfit, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna