Egyre népszerűbb az időben és pénzben gazdag vendégkör elérését lehetővé tevő, a lassúság luxusára építő turisztikai termékek egyre népszerűbbek Ausztriában - ezt pedig a magyar turizmus is kihasználhatja.
Éppen ezért e szegmens megnyerése is szerepel az Magyar Turizmus Zrt. osztrák piacon alkalmazott marketingtervében, s ennek érdekében számos akció került idén is lebonyolításra.
Az MT Zrt. ausztriai képviselete az elmúlt vasárnap rendhagyó prezentáció keretében népszerűsítette hazánk "lassú turizmus" (slow tourism, sanfter Tourismus) kínálatát.
Idén május 9-én ennek jegyében az osztrák Majestic Imperator társaság császári idők hangulatát idéző luxus nosztalgiavonata Budapestre látogatott, hogy egy szakmai workshop keretében a hazai szolgáltatók is megismerkedhessenek a Bécs-Budapest-Bécs vonalon új attrakcióként indítandó luxus nosztalgiavonat tervével, amely a közeljövőben akár menetrend szerint közlekedne a két főváros között. Az eddig elsősorban MICE-attrakcióként kiaknázott termékeket a hazai szolgáltatók bevonásával szabadidős csomagok formájában is piacra lehetne vinni, és nemcsak egynapos programként.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó