A több mint 200 milliárd forintos beruházással megvalósuló kecskeméti Mercedes-gyár mellett több nagy autóipari beruházás valósul meg Magyarországon a közeljövőben. Az új beruházások szinte kivétel nélkül állami támogatást élveznek.
A napokban két újabb milliárdos magyarországi autóipari beruházás látott napvilágot. A Temic Telefunken Microelectronic Hungary, a Continental autóipari óriás egyik leányvállalata újabb hétmilliárd forintos befektetést tervez Magyarországon. A cég hibrid hajtású autókban használatos motorelektronikát és ABS-rendszereket gyártó új üzemével 175 új munkahelyet teremt. A kft. a beruházáshoz egyedi kormánydöntéssel nyújtott állami támogatást is kapott - írja a Napi Gazdaság.
Vélhetően szintén egyedi kormánydöntéssel adott állami támogatás után valósul meg egy másik nagy autóipari beszállító kilencmilliárd forintos magyarországi beruházása. A lap információja szerint utóbbi cég főleg a k+f területre hozhat mintegy 200 új munkahelyet. A gyár németországi anyacégétől csoportosít át kapacitást az alacsonyabb költségen működtethető magyarországi telephelyeire.
Hamarosan megvalósul az a tavaly bejelentett több mint 2,5 milliárdos beruházás is, melynek során a fékrendszereket gyártó Knorr-Bremse 60 új mérnöki munkahelyet teremt a magyarországi fejlesztési központjában, ehhez a cég magyarországi leányvállalata szintén kapott állami segítséget - írja a lap.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hatalmas összeggel támogatja az EU a kontinens védelmi iparát
- Ungár Péter a Demokratikus Koalíciót és a Momentumot sem tartja szavahihetőnek
- Nagy verseny volt az Év Hídja címért
- Két órán keresztül hallgatták ki Fico merénylőjének a feleséget
- Nem áll le a hulladékszállítás pünkösdkor sem
- Kegyetlen gyilkost fogtak el a rendőrök