Sokan arra számítottak, hogy miután a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso a Ferrarihoz igazolt, a sportolót a mindennapokban is egy tűzpiros sportkocsi volánjánál láthatjuk majd.
A 28 éves spanyol versenyző mindenkit meglepett, amikor egy olyan luxusautó volánjánál tűnt fel, amelynek a hűtőrácsáról hiányzik az ágaskodó csődör.
Alonso "céges kocsija" egy átszámítva közel 30 millió forint értékű 2010-es Maserati GranTurismo Convertible. Sokak szerint ez a világ egyik legszebb autója, amit jelenleg gyártanak.
A versenyző a sötétszürke árnyalat mellett tette le a voksát, a kéttónusú belső kialakítása során gyöngy-bézs színű és bordó bőr használtak.
A motorháztető alatt egy 433 lóerős 4,7 literes V8-as szív dobog, a tető néhány másodperc alatt nyitható és zárható.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere