Dél-afrikai stadionok I. Alig lett vége a téli olimpiának, máris készülhetünk az idei év másik hatalmas sporteseményére, hiszen kereken 100 nap múlva kezdődik a futball-világbajnokság. Dél-Afrika személyében első ízben rendez afrikai ország foci-vébét, ennek megfelelően óriási a készülődés a négy évente megrendezésre kerülő sporteseményre. De lássuk, milyen stadionokban is tartják majd a mérkőzéseket?
Cape Town-stadion
A decemberben átadott Cape Town-stadion a hasonló nevű városban található. A 2007-ben lebontott Green Point nevű, 17 ezer férőhelyes elődje helyére épült, így annak ellenére, hogy a városlakók nagy része támogatta az Cape Town-stadion nevet, még mindig gyakran hívják a régi nevén az új 70 ezer férőhelyes stadiont, mely öt csoportmérkőzésnek, egy egyenes kieséses meccsnek és egy elődöntőnek ad majd helyet.
Nelson Mandela Bay-stadion
A kifejezetten a foci-vébére épült új stadiont tavaly adták át Port Elizabethben, mely hétszáz kilométerre keletre fekszik Cape Towntól. A 45 fős befogadására alkalmas stadionba négyezer ideiglenes férőhelyet is bepréseltek a világbajnokság idejére. A városnak külön öröm a focigála, az apartheid idején ugyanis nem építhetett a város nagy focistadiont, mivel a központi kormányzat nem támogatta a sportágat.
Moses Mabhida-stadion
Durban új stadionja szintén a vébére épült, névadója a Dél-Afrikai Kommunista Párt egykori főtitkára. A 70 ezres stadion dizánját Dél-Afrika zászlaja ihlette. A stadion felett átúszó 35 méter hosszú ív tetejére, 106 méter magasba külön felvonó visz fel, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a városra.
Free State-stadion
Bloemfontein stadionja látja vendégül hétről hétre az ország legfanatikusabb szurkolóit, legyen szó a város rögbi vagy focicsapatáról. A korábban 38 ezer fős stadiont nemrég 45 ezer fő befogadására építették át, az új épület főpróbája a 2009-es Konföderációs Kupán teljes sikernek bizonyult. A várakozások szerint a fanatikus focirajongó tömegeknek köszönhetően a Free State-ben lesznek majd a legzajosabb meccsek a világbajnokság során.
Ellis Park-stadion
Johannesburg két stadionnal is kiveszi a részét a világbajnokságból. Az Ellis Park-stadion hasonló nevű elődjét 1928-ban építették rögbistadionnak. 1982-ben a régi építményt eltüntették és egy teljesen új stadiont húztak fel a helyére, ismét csak a rögbimeccsek kedvéért. A stadion nevét J D Ellis után kapta, aki polgármesterként engedélyezte, hogy a földterületen stadion épüljön. A 2009-es Konföderációs Kupa előtt az épületet felújították és kibővítették, így a korábbi 57 ezer helyett immár 62 ezren férnek el benne. A stadion már csak azért is kedves a helyi lakosok szívének, mert 1995-ben itt nyerték el a rögbi világkupát Új-Zéland orra elől, nem sokkal azután, hogy az apartheid béklyóinak leverése után az ország rögbicsapatát újra kiengedték a nemzetközi porondra.
Dél-afrikai stadionok II.
Soccer City
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Johannesburg másik stadionja a város Soweto negyedében található Soccer
City. A 2009-ben elkészült stadion jelenleg a fekete kontinens
legnagyobbja: több, mint 91 ezer fő befogadására képes. Nem véletlen,
hogy a méreteinek köszönhetően ezt a stadion választották meg a július
11-i döntő helyszínéül. A stadion helyszíne különösen kedves a város
lakói számára, hiszen szabadulása után ezen a helyén tartotta meg első
beszédét Nelson Mandela.
Mbombela-stadion
A szintén a világbajnokságra épült új stadion nevét a
Mbombela-tartományról kapta, melyben az épületnek helyt adó Nelspruit
városa is található. Mbombela egyébként a helyi dialektusban annyit
tesz: "Sok ember, kis helyen". A 43 500 férőhelyes stadion tetejét
kifelé a zsiráfok nyakához és fejéhez hasonlító pillérek tartják,
emiatt a helyiek sokan Zsiráf-stadion néven emlegetik. Belülről viszont
inkább egy zebrára hajaz az építmény. Bár a képeken már zöld fű látható
a stadion közepén, a helyszíni szemlék tanúsága szerint a stadion még
egyáltalán nincs futball-mérkőzés rendezésére alkalmas állapotban.
Royal Bafokeng
A 42 ezer férőhelyes Bafokeng stadion az itt élő népről kapta a nevét.
A bafokengek 1999-ben bíróságon is pert nyertek a területükön működő
bányászati cégekkel szemben, így az itt kinyert platina 20 százaléka az
ő birtokukba kerül. A stadionban öt csoportmeccset játszanak és egy
meccset a nyolc közé jutásért.
Loftus Versfeld-stadion
A Loftus Versfeld Dél-Afrika egyik legrégebbi stadionja. A pretoriai
stadionban már 1903-ban rendeztek sporteseményeket, s az első, ezen a
helyen épült betonstadion 1923-ban készült el. Abban még csak 2 000 fő
fért el. A stadion 1948 óta időről időre felújításra és bővítésre
kerül. Jelenleg 50 ezer fő befogadására alkalmas.
Peter Mokaba-stadion
Az apartheid elleni küzdelem egyik vezéralakja után elnevezett stadion
történelmi jelentősséggel bír a helyi lakosok számára, hiszen Mokaba
Polokwane-ban született és nőtt fel. A 45 ezer fős stadion formáját a
környék jellegzetes növénye, a baobab-fa inspirálta.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak