Továbbra is Moszkvában a legdrágábbak a szállodai szobák - állapította meg elemzésében az üzleti utazások szervezésével foglalkozó brit Hogg Robinson csoport (HRG). Moszkva immáron ötödik alkalommal végzett a lista élén.
A beszámoló szerint tavaly Moszkvában egy szállodai éjszaka átlagára 317 euró volt, ami ugyan 13 euróval kevesebb, mint 2008-ban, de még mindig jelentősen magasabb, mint Abu Dhabi szállodáiban, amelyek 256 eurós átlagárral a második helyet foglalják el. Őket követi New York (233 euró), majd Bahrain fővárosa Manama (217 euró). A legdrágább városok Top 10-es listáján egyetlen német város sem szerepel, még a 18. helyezett Frankfurtban is csak 196 euró az átlagár, ami 4 százalékos visszaesést mutat 2008-hoz képest.
A Grand Marriot Hotel Moszkvában
Összességében nézve a világ legtöbb városában alacsony szinten vannak a szobaárak: a legerősebb, 23 százalékos csökkenés New Yorkban következett be, majd Dubai és Dublin következik 21-21 százalékos eséssel. Zürichben és Hongkongban egyaránt 18 százalékkal kellett kevesebbet fizetni az üzleti utazóknak egy éjszakáért.
Moszkván kívül kelet-európai nagyváros még az első 20-ban sem található a listán. Mindamellett az elemzés kitér a térségre is, megállapítván: Kelet-Európában átlagosan 18,5 százalékkal csökkent a szállodai szobák ára tavaly az előző évhez képest, míg a korábbi esztendőkben emelkedő volt az irányzat. A csökkenés nemcsak a lanyha kereslettel magyarázható, hanem azzal is, hogy a térségben sok új szálloda létesült, így a kínálat jócskán meghaladja a keresletet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása