Hétvégi kamionstop az utakon

2009. július 3. 11:32

A nehéz tehergépjárművek üzemeltetői, vezetői július elsejétől számíthatnak hétvégi forgalomkorlátozásra. Egy tavalyi jogszabály-módosítás alapján a korlátozás szombat reggel helyett délután 15 órától változatlanul vasárnap 22 óráig tart. Az idei az első nyári időszak, amelyben a korlátozás nem június közepén, hanem két héttel később kezdődik.

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium 2007-ben kezdeményezte a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló jogszabály felülvizsgálatát. A tavaly júliusban kihirdetett, szeptembertől hatályos 190/2008. (VII.29.) Korm.rendelet megalkotásának alapvető célja az volt, hogy az új szabályozás egyenletesebbé tegye a tehergépjárművek hétvégi forgalmát, és általa biztonságosabbá váljon a hétvégi áruellátás.

A módosítás nyomán a nyári korlátozás kezdete június 15-ről július elsejére, a hétvégén belül pedig szombat reggel helyett délután 15 órára tolódik ki. A nehéz tehergépjárművek a júliusi és augusztusi vasárnapokon továbbra is csak 22 óra után közlekedhetnek. A hazai előírás ezzel igazodik a környező országok, elsősorban a fő áruáramlási irány, Ausztria forgalomkorlátozásához.

A rendelkezés változtatásától a jogalkotó azt várja, hogy elmaradnak a péntek délutáni és hétfő kora reggeli torlódások okozta balesetveszélyes csúcsok, ezzel nő a forgalombiztonság és csökken az egyidejű környezetszennyezés.

A módosítást a korábbi rendelet megalkotása óta eltelt másfél évtized kedvező változásai tették lehetővé. Ilyen jelentős fejlemény pl. a hazai termelői- és kereskedelmi ellátó rendszerek átalakult logisztikai háttere, a magasabb környezetvédelmi osztályba tartozó járművek elterjedése vagy a magyarországi tranzit utak műszaki állapotának javulása.

Az új szabályozás szerint csak az EURO-3 vagy annál magasabb környezetvédelmi kategóriába sorolt járművek üzemben tartói kérhetnek felmentést a korlátozás alól. Ettől függetlenül a hétvégén is közlekedhetnek például a gyorsan romló élelmiszert, postai leveleket, friss virágot, humanitárius küldeményeket szállító, műszaki, baleseti mentést, katasztrófa- és vízkárelhárítást, -segítségnyújtást végző vagy lakossági költöztetéshez használt tehergépjárművek. A korlátozás nem vonatkozik a mezőgazdasági betakarítást végző járművekre sem.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Bővül az érintett időszakban csak a rendkívüli veszély elhárításával kapcsolatos szállításokat végzők számára használható útszakaszok köre. A hétvégéken más céllal nem közlekedhet nehéz tehergépkocsi például a teljes M7-es autópályán, a 2/A számú úton, a 6-os úton Dunaújváros és Budapest között, a 37-es úton Miskolc és Sátoraljaújhely között, a 86-os úton Jánossomorja és Nemesbőd, valamint Körmend és Zalabaksa között és számos további túlterhelt szakaszon.

A korlátozást a közlekedési miniszter veszélyhelyzetben (pl. magas hőmérséklet miatt) a környezetvédelmi miniszter véleményének figyelembevételével átmenetileg felfüggesztheti. A szabályváltozás hatásait megbízott kutatóintézet értékeli az időszaki korlátozás megszűnése, augusztus 31.-e után. Ha a tapasztalatok indokolják, a tárca a tavalyi módosítás kiigazítását mérlegelheti.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem