1934-ben ezen a napon írta alá a népautó fejlesztéséről és megépítéséről szóló szerződést Ferdinand Porsche és a Német Birodalmi Autóipari Szövetség. Az autó sorozatgyártása csak a második világháború utáni időszakban valósult meg, a harmincas években csak a prototípus készült el.
A Volkswagen gyár története évtizedeken át összefonódott az azóta szimbólummá vált VW Bogárral. A német Porsche Múzeum egy különleges kiállítással tiszteleg az évforduló előtt, ami a mai naptól egészen július végéig látogatható.
A kiállításon többek között ritka modellekkel, fotókkal és egyéb relikviákkal találkozhatnak az érdeklődők. A legkülönlegesebb darab a Bogár (akkor még VW38-asnak hívták) harmincas években készült prototípusa, valamint egy szintén korabeli Porsche személygépkocsi.
A legendás kisautó külalakja alig változott az idők során, a gyártás 64 éve alatt 21,5 millió példány talált gazdára, a gyártást csak hat évvel ezelőtt állították le végleg.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.