25 °C Budapest

Százezer forintig terjedő helyszíni bírság a szmogriadó megsértőinek

Pénzcentrum
2009. január 30. 18:00

A zöldtárca javaslatára a kormány kiegészítette a levegő védelméről szóló szabályozást és intézkedett az azt megsértők szankcionálásáról is, hogy szmogriadó elrendelésekor az önkormányzatok könnyebben tudjanak érvényt szerezni a korlátozásoknak a lakosság egészségének védelmében. A kormányrendelet részletesen szabályozza a szmogriadó kötelező és lehetséges elemeit, ennek nyomán a főváros már módosította is a szmogriadó tervét.

A kormányrendelet a korábbiakkal megegyezően leszögezi, hogy rendkívüli intézkedést kell tenni, ha szmoghelyzet alakul ki. Szmogriadó esetében - mérlegelve, hogy mi járul hozzá a szennyezettséghez - a lakosság tájékoztatása mellett korlátozni kell vagy meg kell tiltani a helyhez kötött - üzemek - és mozgó légyszennyező források - gépjárművek - működését.

A rendelet szerint az önkormányzatoknak minden 200 ezer főt elérő népességszámú városban kötelező szmogriadó tervet készíteniük és végrehajtaniuk azt. Riasztási fokozat esetén légszennyező anyagonként más-más intézkedést lehet elrendelni.

A szabálysértésekről rendelkező kormányrendelet is módosult: ha helyhez kötött szennyező forrás esetében gazdálkodó szervezet nem, késve vagy csak részben hajtja végre a szmogriadó rendelkezéseit, a környezetvédelmi felügyelőség vagy a települési jegyző 500 ezer forintig terjedő bírságot szabhat ki, magánszemély esetében ez az összeg maximum 100 ezer forint lehet. A szmogriadó szabályait mozgó légszennyező forrásokkal - azaz járművel - megsértő személyekre a rendőrség 100 ezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki.

A riasztási küszöbérték elérése estén bevezetendő közlekedési korlátozó intézkedés nem csak a páros-páratlan rendszám szerinti forgalomszabályozás lehet.. A rendelet felsorolja azokat a lehetséges közlekedési intézkedéseket, melyek elrendelhetőek. Ide tartozik az átmenő forgalom korlátozása illetve kitiltása, az elkerülő útvonalak kijelölése, sebességkorlátozás ideiglenes bevezetése, gépjárműforgalom korlátozása a járművek környezetvédelmi besorolása alapján - szálló por esetén a dízel, ózon esetén a benzines gépjárművek korlátozása indokolt -, illetve a legszennyezőbb gépjárművek használatának megtiltása.

Lehetséges továbbá a gépjárműhasználat további korlátozása például páros-páratlan rendszám szerint, a 22 órától 6 óráig tartó időszak kivételével, a tömegközlekedés használatának előnyben részesítése, a parkolási lehetőségek időleges bővítése, valamint a járművezetők felszólítása a gépjárművek alapjáraton való indokolatlan üzemeltetésének mérséklésére.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A riasztási fokozat elrendeléséről és a várható korlátozásokról előző nap 18 óráig kell tájékoztatni a lakosságot és az intézményeket. A szmogriadó elrendelésével egyidejűleg készenlétbe kell helyezni a közbiztonsági és közlekedésrendészeti szerveket, illetve a mentőket, miközben biztosítani kell a lakosságnak az alapvető szolgáltatásokat.

Mint ismeretes, a zöldtárca tavaly októberben vezetett be önálló küszöbértéket a légszennyezésért leginkább felelős szálló porra (PM10). A zöldtárca az Országos Közegészségügyi Intézettel közösen, az egészségügyi hatások értékelése alapján határozta meg a szálló por küszöbértékek mértékét. Az új határértékek az eddiginél gyakrabban teszik indokolttá szmogriadó elrendelését a lakosság egészségének védelmében és levegőminőség javításáért.

Forrás: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm