James Bondnak jó lenni, legalábbis Daniel Craig most bizonyosan ezen a véleményen van, hiszen az Aston Martin vezetősége felajánlotta, bármilyen kocsi rendelkezésére áll. A lépés a legújabb James Bond film tekintetében mindenképpen érdekes, hiszen ebben különböző Aston kocsit tör a sziklákon ripityára a titkosügynök.
Mindezek ellenére Craig nem igazán elégedett a jutalommal, legalábbis arról panaszkodik, hogy Londonban (itt ál ugyanis) nem igazán praktikus dolog minden nap egy Astonnal kocsikázni, hiszen nem tudna sehol sem parkolni vele. Annyiban igaza van, hogy a DBS városi használatra, mindenesetre hétvégi kocsikázásra a városon kívül kiválóan alkalmas lehet.
Az új Bond film egyébként várhatóan november közepén jelenik majd meg a mozikban, s ebben az Aston Martin DBS-nek központi szerepe lesz majd. Még korábban látott napvilágot a hír, hogy a filmben igencsak mostohán bánnak a kocsival. A teljesen összetört kocsit úgy gondolták, hogy leírják veszteségként, azonban egy aukción egy rajongó képes volt 350 ezer dollárért (75 millió forintért) megvásárolni.
Sok magyarnak mehet a levesbe a nyaralása: erre bizony nem gondoltak, simán kihúzzák alóluk a talajt
A nyaralókat arra figyelmeztetik, hogy az idén nyáron több járattörlésre kell számítaniuk a repülőgépek hiánya miatt.
Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
- A munkanélküliek és a foglalkoztatottak száma is nőtt február és április között - a nap hírei
- Két magyar döntős a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon
- Megverték, kirabolták és magára hagyták az idős férfit - több év fegyház vár rájuk
- Négy év múlva Franciaországban lesz a jégkorong-világbajnokság
- Mártírhalált akartak halni, most börtönbe mennek
- Ungár Péter: átalakulás előtt van a magyar politika