Egy új törvény előírja a TikTok amerikai üzletágának eladását január 19-ig, különben az alkalmazást betiltják.
Hatvanmillió forintra bírságolta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a UPC-t a cég egy tavaly novemberi szerződésmódosítási kísérlete miatt, amelynek során levélben kereste meg előfizetőit, és a meglévő szerződésük helyett egy másik, "ráutaló magatartással" történő megkötését kezdeményezte. Az NMHH erről pénteken tájékoztatta az MTI-t.
Közölték: a cég jogszerűtlenül járt el a szerződésmódosítások során, ami mintegy 800 ezer előfizetőjének az érdekét sértette.
A UPC tavalyi a levélben azt közölte: megszűntnek tekinti a régi szóban vagy írásban megkötött szerződésüket és elfogadottnak egy újat, ha az előfizető "ráutaló magatartásával" továbbra is igénybe veszi a szolgáltatását, vagy az értesítést követő számláját rendben befizeti.
Az NMHH kifogásai között szerepel, hogy az ajánlat egyszerű postai levélben érkezett az előfizetőkhöz, amelynek az átvétele nem igazolható, ráadásul a szerződéses jogviszonyt alapjaiban érintő ajánlatot a UPC egy "Tájékoztató" címet viselő levél hátoldalán, reklámszövegek között helyezte el, amit az előfizetők sok esetben észre sem vettek.
Az NMHH a levél kapcsán azonnal figyelmeztette az előfizetőket, hogy az így létrejövő szerződéseik kevesebb védelmet nyújtanak számukra, mint az írásban vagy szóban megkötöttek, ezért figyelmesen olvassák el a levelet és jelezzék a szolgáltatónál, ha ragaszkodnak meglévő szerződéseikhez.
A hatóság felhívta a figyelmet arra, hogy a ráutaló magatartással kötött szerződés későbbi módosításához nem szükséges az előfizető kifejezett akarata, ezért a szolgáltató által kezdeményezett bármely módosítás, például egy esetleges díjemelés is bekövetkezhet az előfizető beleegyezése nélkül.
Az előfizetők figyelmeztetésével párhuzamosan az NMHH hivatalból is eljárást indított, hogy megállapítsa, jogszerű volt-e a UPC szerződésmódosítási kísérlete. A vizsgálat során kiderült, hogy a szolgáltató jogsértő módon járt el a szerződésmódosítások során, mert nem volt meg a cég és az előfizetők között hatályban lévő szerződések megszüntetésére irányuló közös megegyezés.
A vizsgálat megállapította, hogy a UPC helytelenül tekintette új szerződés elfogadására utaló magatartásnak azt, ha ügyfelei továbbra is igénybe veszik szolgáltatását, illetve rendben befizetik esedékes számláikat. A jogszabályok alapján ebből a szolgáltató nem következtethet arra, hogy az ügyfél eredeti szerződését meg akarná szüntetni, és egy másikat szeretne kötni, vagyis ezek nem minősülnek az ügyfél részéről ráutaló magatartásnak.
A határozat szerint a szerződésmódosításokkal a UPC célja vélhetően az volt, hogy a cég és ügyfelei között ráutaló magatartással megkötött szerződéseket hozzon létre, melyeket később egyoldalúan, az előfizetők kifejezett beleegyezése nélkül, számukra akár hátrányosan is módosíthat, amire az eredeti szerződések érvényben hagyásával nem lett volna módja.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A UPC a szerződésmódosítás ügyében mindvégig, folyamatosan együttműködött a hatóságokkal. A fogyasztók érdekeit érintő aggályok rendezésére megállapodást kötött a média- és hírközlési biztossal, amelynek értelmében a UPC a korábbinál pontosabb, teljes részletességű és széles körű tájékoztatást nyújtott előfizetőinek az általa ajánlott szerződésmegújításról, és meghosszabbította a határidőt annak elfogadására vagy visszautasítására.
A meghosszabbított határidőig az előfizetők kevesebb mint egy százaléka jelezte csupán, hogy nem kíván élni a szerződésmegújítás lehetőségével. Az előfizetők döntő többsége tehát elfogadta a szerződések formai egységesítést, és a módosításokkal kapcsolatos egyszerűbb ügyintézés lehetőségét választotta.
A UPC a jövőbeli esetleges szerződésmódosítások során továbbra is a hírközlési fogyasztói jogok biztosával kötött megállapodásban foglalt elveknek és a jogszabályoknak megfelelően fog eljárni. A társaság előfizetőinek, ahogy eddig is, úgy a továbbiakban is minden joguk és lehetőségük megvan arra, hogy a jogszabályban meghatározott esetekben jelezhessék, ha nem kívánják elfogadni a szerződési feltételek őket érintő módosításait.
Kerekedik a botrány az Apple-nél: bosszankodhatnak a vásárlók, ezt már tényleg nem lehet megcsinálni
Az Apple bocsánatot kért új iPad Pro reklámjáért, amely a közösségi médiában kritikák kereszttüzébe került.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból