A költségvetésnek több mint félmilliárd forint kárt okozó számlagyárat működtető bűnszervezeten ütöttek rajta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei.
A kampányidőszak kezdetétől, február 12-étől vasárnap éjfélig a rendőrségen országosan 247 büntetőeljárás, valamint 137 szabálysértési eljárás indult a választással összefüggésben - közölte a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn.
Közleményükben azt írták: a büntetőeljárások közül 66 hamis magánokirat felhasználása, 58 rongálás, 52 választás rendje elleni bűncselekmény, 23 lopás, 20 garázdaság, öt rágalmazás, négy zaklatás, 19 pedig más bűncselekmények miatt indult. A rendőrök 18 embert hallgattak ki gyanúsítottként. Jelenleg 228 ügy van folyamatban, 19-ben befejezte az eljárást a nyomozó hatóság. Két esetben zárult bíróság elé állítással az ügy, nyolc alkalommal határoztak a feljelentés elutasításáról, nyolc nyomozást más szervhez tettek át, míg egy ügyben felfüggesztették az eljárást.
A 137 szabálysértési ügy közül 125 tulajdon elleni, négy garázdaság, kettő az egyesülési, gyülekezési szabadság megsértése, kettő gyülekezési joggal visszaélés, négy pedig egyéb szabálysértés miatt indult - írták.
Hatalmas meteor szelte ketté az eget a magyar vár fölött: elképesztő képen a borzongató égi jelenség
Meteorok és a Nemzetközi Űrállomás is látszik friss képeken, amiket hajnalban lőttek Salgótarján közelében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Jogosítványszerzés új módszerrel
- Kiderült, mi pusztítja a legjobban a hazai kocsikat
- Gigabaleset a turbó körforgalomban: lehet ezt még fokozni – videó
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot