Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök tizennyolc megállapodást írt alá Budapesten,
Aggasztó jelentés érkezett a játszóterekről: ekkora biztonságban vannak a magyar gyerekek valójában
Kifelé megyünk a télből, a napokban egészen tavasziasra forduló időjárás sok kisgyereket csalogathat ki a szabadba. Biztonságuk érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság tizenegy éve ellenőrzi a játszóterek üzemeltetésére vonatkozó előírások teljesülését. 2011 óta 8600 helyszínen 66 ezer eszközt vizsgáltak, átlagosan minden második mászóka, csúszda esetében állapítottak meg jogsértést. Az ellenőrzéssorozat tavalyi fordulója minden eddiginél kedvezőbb eredménnyel zárult, de még bőven van hová felkapaszkodni.
A játszótéri eszközök biztonságos használatának feltételeit az üzemeltető köteles biztosítani. Kijelölt szervezetekkel kell elvégeztetnie az újonnan telepített hinták, mászókák, csúszdák, egyebek használatba vétel előtti, majd ezt követően időszakos ellenőrzését is. Utóbbiak elvárt gyakoriságát a korábbi négy évhez képest 2020 nyarától három évre szigorították - emlékeztet közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Ha a szakértő hibát jegyzőkönyvez, azt az üzemeltetőnek orvosolnia kell: ki kell javítania vagy el kell bontania az eszközt. Minden lényeges történést nyilvántartásban kell rögzítenie, a megtett intézkedéseket dokumentumokkal kell igazolnia. A fogyasztóvédelmi hatóság az összes jogszabályi előírás teljesülését következetesen ellenőrzi, és szükség esetén határozottan fellép a hiányosságok pótlása érdekében.
A kormányhivatalok munkatársai a korábbi évek gyakorlata alapján, már szokásosnak mondható módon a közterületen és köznevelési, oktatási intézményeknél működő játszótereket járták sorra 2021-ben is. Ezen felül azonban külön kategóriaként csekkolták le az egyéb helyszíneken, pl. szállodák, éttermek, társasházak udvarán, állatkertek, vadasparkok területén, játszóházakban található eszközöket is.
A fogyasztóvédelmi hatóság tavaly összesen 721 játszótéren vizsgált meg közel 5400 eszközt, több mint harmadukkal akadt kisebb-nagyobb gond. A kifogásolási arány a legalacsonyabb volt az elmúlt bő évtizedben, a kormányhivatalok azonban így is 3,7 millió forint bírságot szabtak ki. Az állandó hatósági jelenlét fokozatosan rászorítja az üzemeltetőket a szabályok maradéktalan betartására. A gyermekek védelmét kiemelt fontosságú feladatként kezeljük, ezért a megkezdett munkát az ellenőrzéssorozat tizenkettedik évében is töretlen lendülettel folytatjuk
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- adott számot Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár. A tavalyi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a használatba vétel előtti és időszakos ellenőrzéseket a vizsgált eszközök ötödénél nem folytatták le. Ezeket tehát úgy telepítették vagy üzemeltették, hogy biztonságosságukról szakértő nem bizonyosodott meg. Az adminisztratív jellegű feladatokról a játszóeszközök több mint negyedénél nem vagy nem megfelelően gondoskodtak.
A tavalyelőtt hatályba lépett jogszabály-módosítással új kötelezettségként jelent meg az is, hogy az üzemeltetőnek önálló táblán, jól láthatóan és tartós módon fel kell tüntetnie a nevét, székhelyének címét, telefonszámát és elektronikus levelezési címét, továbbá az egységes európai segélyhívószámot (112). E téren minden negyedik játszótéren mulasztottak.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása