Az OPEC és partnerei, bár még nem kezdtek hivatalos tárgyalásokat a június utáni időszakra vonatkozóan, fontolóra vehetik az önkéntes olajtermelés-csökkentés meghosszabbítását.
Őrületes Netflix és HBO GO premierek érkeznek júniusban: lesz mit nézni az esős hétvégéken
A hónapban több, közönségkedvenc blockbuster, mint a Dunkirk, a Ready Player One, a Bíborhegy, A holnap határa, az Everest, vagy a Száguldó bomba érkezik az HBO GO kínálatába. Természetesen lesznek új klasszikusok (pl. a Shrek 1-2., A szállító, vagy a Bor, mámor, Provence) és exkluzív premierek is. Két remek magyar film is megtekinthetővé válik: a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, és a Pilátus.
A Netflixre is ahogy minden hónapban, most is érkeznek az Original tartalmak. Felkerül például A kívánságsárkány című animáció, melyben Din (Jimmy Wong), a munkásosztálybeli főiskolai hallgató találkozik a cinikus, de mindenható sárkánnyal (John Cho), aki képes teljesíteni bármilyen kívánságot. Érkezik továbbá a már régóta várt Sweet Tooth – Az agancsos fiú, vagyis Robert Downey Jr. és Susan Downey DC Comic alapján készült posztapokaliptikus YA sorozata.
Bár az artmozihálózat és a független mozik már kinyitottak, és hamarosan nyitnak a Cinema Cityk, még mindig kevesen váltanak jegyet. Ebben többféle tényező játszhat közre: vannak, akik még mindig tartanak a fertőzéstől, mások védettségi igazolvány hiányában maradnak távol, és némelyek egy olyan filmre várnak, amire tényleg kíváncsiak. A mozinak a járvány alatt a streaming lett az alternatívája - legalábbis olyan szempontból biztosan, hogy a friss premiereket csak itt tudta megtekinteni a közönség (illetve a távmoziban!). Felértékelődtek az eredeti tartalmak is.
A Netflixen az eddig említett A kívánsárkányon és Az agancsos fiún túl az Original tartalmak közül érdekes lehet az Apaság, melyben Alfre (Kevin Hart) kislánya, Maddy születése után elveszti középiskolás szerelmét és feleségét és helyt kell állnia az apaságban a veszteségei ellenére. Érkezik még a Rejtélyes jég is, amely az első eredeti izlandi Netlix-film. A történet szerint a Katla nevű vulkán kitörése nem csak egy kis izlandi közösség életét veszélyezteti, de több misztikus dolog is felszínre kerül a jég alól.
A teljesség igénye nélkül ebben a hónapban megtekinthető lesz az Apollo 11, az Egy emlékezetes karnevál című brazil film, A felhők fölött három méterrel (Summertime) című olasz dráma, a Jól érzem magam című brit minisorozat, ami inkább dráma, mint vígjáték. Érkezik a Cicavilág – Óda a macskákhoz című doksifilm, az Ébrenlét (Awake) című katasztrófafilm, és a Lupin című minisorozat második évada, amelyben egy mestertolvajt követhetünk, aki tolvajnak kiváló, apának viszont már kevésbé.
Elérhető lesz A gördeszkás lány (Skates girl) című indiai film, a Gemini Man Will Smith-szel, a Két lépés távolság és A vadló. Érkezik a Fekete nyár második évada, a Családom, a jakuza (A Family) című japán film, a Papíron jónak tűnt (Good on paper) című romkom, és a Somos. első évada.
Az HBO GO kínálata sem apadt el attól, hogy kinyitottak a mozik és lassan már igazán strandidő lesz. Mától (június 1.) elérhető a David című film, melyben egy válságban lévő, súlyos depresszióban szenvedő férfi (William Jackson Harper) sürgős terápiás ülést kér terapeutájától (Will Ferrell), ám kiderül, hogy nem csak neki van szüksége segítségre. A terapeuta próbál egyensúlyozni birkózó fiához fűződő kapcsolata és öngyilkossági gondolatokkal küzdő páciense között.
Hogy megidézzük a nyarat, és hangulatba kerüljünk, megtekinthetjük a Bor, mámor, Provence-t. Júniustől válik elérhetővé a Felkészülés meghatározhatatlan ideig tartó együttlétre című magyar romantikus dráma Horváth Lili rendezésében. A történet szerint Vizy Márta (Stork Natasa) magyar idegsebész, aki komoly karriert futott be az Egyesült Államokban. Egy New Jersey-ben megrendezett orvosi konferencián megismerkedik Drexler János agysebésszel (Bodó Viktor), és a rövid találkozás során ráébred, hogy ő „az az ember, akit keresett". Elutazik hozzá Budapestre, ám hiába várja a sietve megbeszélt randevún a Szabadság-hídnál: János nem jelenik meg, ezért Márta elmegy a kórházba, ahol a férfi dolgozik. Ám ott csak annyit mond neki János, hogy nem emlékszik rá, hogy valaha is találkozott volna vele. Vajon a nő János egy hasonmásával ismerkedhetett meg? János csak úgy tesz, mintha nem ismerné? Vagy egyszerűen csak elképzelte feltételezett kapcsolatukat, gondosan kitalálva „minden részletet, hogy még saját maga is elhiggye, hogy megtörtént"?
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A háborús műfaj kedvelőinek örömére a júniusi kínálatba bekerül a Dunkirk, és elérhető lesz a Shrek is, amely nemrég ünneplte 20. jubilemumát. Június 6-tól megtekinthető a Ready Player One című sci-fi kalandfilm, Steven Spielbergtől, és Guillermo Del Toro fantasy-horrorja is, a Bíborhegy. Ebben a szellemtörténeteket író fiatal írónőt, Edith Cushingot elcsábítja egy titokzatos idegen, Sir Thomas Sharpe. Edith egy régi figyelmeztetés ellenére boldogan megy férjhez választottjához, hogy annak ódon angol kastélyában éljen Cumbriában, a fiatal báró vénkisasszony nővérével együtt. Ám a vörös agyagból álló magaslat, a Bíborhegy tetejére épült omladozó kastélyban nemcsak ódon falak, köztük súlyos titkok is várják az ifjú arát.
Dombrovszky Linda rendezésében látható lesz a Szabó Magda díjnyertes regényéből készült Pilátus című magyar filmdráma is, melyben Annát, megözvegyült idős falusi asszonyt lánya, Iza, a jó nevű orvos gyorsan elköltözteti vidéki házából, amely egész életében otthonául szolgált, egy hideg nagyvárosi lakásba, hogy ott vigyázhasson rá. Az önzetlennek tűnő gondoskodás hamar fojtogató és szinte kínzó élménnyé válik az idős nő számára. Az anya-lánya viszony addig rejtett feszültségei eszkalálódnak és mindegyiküket szorongatva töréspontra juttatják a kapcsolatukat.
Június 7-től érkezik a kínálatba a Bováryné (1991), június 12-én pedig a Jöjj velem (2020) című fantasy kalandfilm és az Éjszakai utazás (2019) című romantikus dráma, valamint az Orosz rulett (2019). A vígjátékban három nem túl szerencsés srác együtt bérel lakást és életük legnehezebb, legfurcsább és legviccesebb napját élik át. Szatirikus orosz vígjáték a modern Moszkváról és lakóiról, valamint a felnőtté válás nehézségeiről.
Június 13-től nézhető lesz a 14 nap, 12 éjszaka (2019), A versenyző (2020), és A holnap határa (2014), június 14-től pedig a Végtelen nap (1968) című háborús drámával bővül a kínálat. A hónap második felében érkezik az Örvény (2018), A szállító (2002) Jason Stathammel, A játsz, amíg élsz című horror-animáció. Újdonság lehet még a Bill és Ted - Arccal a zenébe, mejben az időutazó, wannabe rocksztárok, Bill (Alex Winter) és Ted (Keanu Reeves) élik az átlagos középkorúak mindennapi életét: dolgozni járnak, gyereket nevelnek. Ám máig nem sikerült megírniuk azt a megjövendölt dalt, ami egyesítené a széthullóban levő világot, így a Földet katasztrófa fenyegeti. Elutaznak a jövőbe, hogy jövőbeli énjüktől kérjenek segítséget a dal megírásához, amivel elkerülhető az emberiség pusztulása.
Felkerül még az HBO GO-ra a Nem vagyok, aki vagyok című dráma, A vita című vígjáték, a Lorax, népszerű animációs film, az Everest című kalandfilm és A Liperti utca ostroma című vígjáték. A régi nagy kedvencek közé csatlakozik a Hud Paul Newmannel, és az újdonság, amire valószínűleg sokan várnak: Az új mutánsok című Marvel-film.
Hatalmas meteor szelte ketté az eget a magyar vár fölött: elképesztő képen a borzongató égi jelenség
Meteorok és a Nemzetközi Űrállomás is látszik friss képeken, amiket hajnalban lőttek Salgótarján közelében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Görög országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság
- Németország hazahívta moszkvai nagykövetét a feltételezett orosz kibertámadások miatt
- Várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon
- Áder János: fel kell készülni egy lehetséges következő járványra
- Vámosi Péter: Miamiban a McLaren parádézott, legközelebb a Ferrari pörkölhet oda a Red Bullnak
- Nem hagyta szó nélkül a Hamász az izraeli evakuációs felszólítást