Tajvant 5,8-as erősségű földrengés rázta meg, károkról, személyi sérülésről egyelőre nem érkezett jelentés - közölte a helyi meteorológiai hivatal.
Súlyos dolog derült ki a Békés megyei földrengésről: tényleg emberi tevékenység miatt volt földmozgás?
Nagy figyelmet kaptak az augusztus 19-20-án Békés vármegyében kipattant földrengések, mivel Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzora felvetette, hogy a földmozgások akár emberi tevékenység következményei is lehetnek, emiatt komoly vizsgálatot igényelnek. Más, geofizikus és geológus szakemberek ugyanakkor hangsúlyozták, hogy ennek csak minimális esélye van. De kinek van igaza?
Talán elsőre meglepő lehet, de tényleg léteznek ember okozta földrengések – írja a telex.hu. A bányaműveletek, robbantással járó külszíni fejtések kisebb, míg a jellemzően kőzetrepesztéssel járó műveletek (pl. szénhidrogén-kitermeléshez, geotermikusenergia-kinyeréshez kapcsolódó vízbesajtolás) már jelentősebb földmozgásokat is okozhatnak. Az elmúlt évtizedben számos, ember által indukált földrengés volt a Földön, ezek közül az egyik legismertebb az egyesült államokbeli Oklahomában 2011-ben kipattant földrengés, mely 5,6 magnitúdójú volt és jelentős károkat okozott.
Ennek ellenére a békési földrengések minden bizonnyal természetes eredetűek voltak, ugyanis a külföldi, említett példák esetében pontosan lehetett tudni, hogy jelentős energiájú kőzetrepesztéssel járó geotermikus vagy szénhidrogén-kitermelő műveletet hajtottak végre a környéken, ellenben a békési eset kapcsán nincs ilyenről tudomásunk. Az is a természetes eredet mellett szól, hogy az eddigi vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy az augusztusi földrengések több mint 10 kilométer mélységben pattantak ki, tehát jóval mélyebben, mint az ember által okozott földrengések.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Budapestre érkezik a darts világelitje
- Klímaaktivisták bénították meg a müncheni repteret
- Lista a 100 leggazdagabb magyarról - "akiknek látható a vagyonuk"
- Kihallgatják Robert Fico támadóját, őrizetbe kerülhet
- Nem bírt magával a brit óriás és ukrán ellenfele a mérlegelésen – videó
- Észak-Korea valami új dolgot tesztelt