A kormány új "vendégbefektetői" programot indít, amely ingatlanvásárlás vagy adományozás cserébe tízéves tartózkodási engedélyt kínál EU-n és EGT-n kívüli állampolgároknak.
A vasárnapi verőfényes napsütés után viharos, esős idővel indul a jövő hét - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Húsvét vasárnap még kifejezetten meleg, 22-24 fokos nappali csúcshőmérséklet lesz jellemző országszerte, bár délutánra elsősorban a Dunától keletre gomolyfelhők képződnek, és főként az északkeleti, keleti tájakon néhol zápor is kialakulhat. A levegő késő estére sem hűl le nagyon, 10-17 fok lesz.
Hétfőn viszont már változóan felhős égre számíthatunk, a Dunántúlon több, másutt kevesebb napsütéssel. Elsősorban a Dunától keletre alakulhat ki elszórtan zápor, zivatar, Budapestre 1-5 mm csapadékot jelez előre az OMSZ. A keleti, délkeleti szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.
Keddre dél, délnyugat felől fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen várható néhány milliméter eső, egy-egy zivatar is kialakulhat. Budapesten nagy zuhé is lehet akár, 5-10 mm csapadékot vár az OMSZ, míg keleten és nyugaton inkább 1-5 mm között alakulhat. A délkeleti, déli szél sokfelé lesz erős, a Dunántúlon északi felén viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul országosan.
A hét közepére mindenütt csökken a felhőzet, délelőtt még eshet, de délutánról már egyre kevésbé lesz jellemző a csapadék, viszont a déli szél megerősödik. Péntekre az előrejelzés szerint délutántól ismét többfelé alakul ki zápor, zivatar, eső. A délnyugati, déli szél sokfelé lesz erős, a Kisalföldön viharos, majd délutántól északnyugatira fordul a légáramlás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Okostelefonról lehet időpontot foglalni a szakrendelésekre - kiderült, mikortól
- Csalit készíthet Oroszország az ukrán hadseregnek
- Földrengés volt Olaszországban
- Hamarosan egyetemen lesz tanulható a fenntartható rovartenyésztés
- Merénylet Robert Fico ellen - új információk és videók kapcsán szólalt meg a rendőrség
- Van, aki csak egy, van, aki öt szavazólapot fog kapni június 9-én