A Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára úgy vásárolhatta meg 2006-ban az általa bérelt lakást 22 millió forintért, hogy azt a tárca egy évvel korábban még 65 millió forintért vette meg, kifejezetten Fapál László számára - írja a Magyar Nemzet.
A lap birtokába került levél szerint, melyet Hende Csaba jelenlegi honvédelmi miniszter írt Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak kiderül, hogy a volt államtitkár 2006 nyarán úgy jutott a 146 négyzetméteres, négy és fél szobás, összkomfortos zuglói lakás, valamint a hozzá tartozó garázs és tároló tulajdonjogához, hogy egy évvel korábban a minisztérium még közel háromszor annyit fizetett érte.
A lap szerint az államtitkár az akkori honvédelmi miniszter engedélyével vásárolta meg a szolgálati lakást áron alul, és különböző rendkívüli miniszteri és helyettes államtitkári engedélyek is születtek, amelyek elhárították ennek jogi akadályait is.
Nem volt kizáró ok, hogy az államtitkár 1988-ban hadnagyként már kapott bérleményként egy 73 négyzetméteres szolgálati lakást Kőbányán, amit tíz évvel később potom 1,37 millió forintért vásárolhatott meg a minisztériumtól. 2001-ben hárommillió forint munkáltatói kölcsönt kapott a táborfalvai villájának építéséhez, amiből a szolgálati jogviszonya alatt negyedmilliót el is engedtek.
A minisztérium jogászai jelenleg vizsgálják, indokolt-e e büntetőfeljelentés megtétele - írta az eset kapcsán levelében Hende Csaba, honvédelmi miniszter. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ugyanakkor hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
- Ismét megoperálták Robert Ficót
- Már izzítják a medencéket a pünkösdi hétvégére a termálfürdők
- Másfél óra alatt elkeltek a jegyek az Eb-főpróbára
- Országos vállalást tett Marco Rossi, ha továbbjut a csapat – Szoboszlai Dominik is reagált
- Kábítószervásárlásnak indult, rablás lett a vége - videó