A világ legmagasabb épületével kapcsolatos problémák, a Világ-szigetcsoport látható süllyedése, a beragadt projektek és az ingatlanárak csökkenése sem szegte azoknak a fejlesztőknek a kedvét, akik a Párizs egyik nevezetességeként számon tartott Louvre épületegyüttesét kívánják Abu Dhabiba varázsolni.
Az alábbi képen jól látható, hogy - a német kivitelező cég, a Bauer International FZE jóvoltából - gőzerővel folynak a projekt tereprendezési munkálatai.
Abu Dhabi legnagyobb fejlesztő társasága, a Tourism Development & Investment Company (turisztikai fejlesztések és befektetések társasága) a múlt hónap közepén pályázatot írt ki az alapozási munkálatokra.
A tervek szerint az alapozási munkálatok során a majdani épületegyüttes stabilizálása érdekében összesen 5638 darab (94,2 kilométernyi) cölöpöt helyeznek el, melyből 4298 darab acélból, míg 1340 darab betonból készül majd.
A tender nyertese májusban kerül kihirdetésre, a munkát elnyerő cégnek a hibátlan vízzáró szigetelési munkálatok elvégzésével is számolni kell.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A fejlesztő a következő munkaszakaszokat is pályáztatni fogja, ezek a tenderek az év egy későbbi szakaszában kerülnek kihirdetésre.
Világvége! Katasztrófa készül Dubajban! NASA-képek
Megértük! Vevőkért kuncsorognak a pénzes dubajiak
Lebőgés! A világ legmagasabb épülete csak egy üres csontváz
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vallási előírások tettek be a Wizz Air utasaink
- Külföldön szavazna az EP-választáson, ez egy fontos szabály
- Csodát tett a magyar edző Kassán
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz