Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú bérfejlesztésről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége.
Az ingatlanok ára egyelőre nem változott Kecskeméten a Mercedes-beruházás bejelentése óta, de több ingatlaniroda tájékoztatása szerint egyértelműen megnőtt a befektetési céllal ingatlant vásárolni szándékozók száma, valamint az oktatásra alkalmas irodák, irodaházak utáni érdeklődés - írja az index.hu.
Nagy Attila, a City Cartel Országos Ingatlan- és Hiteliroda Hálózat kecskeméti irodájának tulajdonosa és egyben vezetője elmondta: megnőtt a kereslet a Mercedes-beruházás kapcsán az olyan ingatlanok iránt, amelyekben 200-250 fő egyidejű oktatását meg lehet oldani.
Az árakat egyelőre azért nem emelte a beruházás bejelentése, mert az ingatlanok amúgy is túlárazottak Kecskeméten - tette hozzá. A szakember szerint megnőtt a kereslet a befektetési céllal, később bérbe adható ingatlanok iránt.
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét alpolgármestere elmondta: intenzív az érdeklődés a különböző szolgáltatók és egyéb befektetők részéről is, akik vállalkozásra alkalmas területet keresnek.
Soltész Szilárd, a Duna House országos ingatlaniroda hálózat kecskeméti franchise-irodájának vezetője szintén úgy látja, hogy az ingatlanok ára nem változott a Mercedes-beruházás bejelentése óta, de az érdeklődés megnőtt. Befektetői csoportok a kecskeméti bérlemények iránt érdeklődnek, valamint lakópark kialakításához keresnek területet.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Daimler-Benz elnöksége június 18-én jelentette be, hogy Magyarországot, ezen belül Kecskemétet választotta [1] új Mercedes modelljei gyártásának helyszínéül. A gyártás előreláthatóan 2012-ben kezdődik a mintegy 800 millió eurós beruházással épülő, 2 500 főt foglalkoztató üzemben, amely a beszállítói körben további 10 ezer munkahelyet létesít.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból