Az elsőfokú bíróság határozatáig, legkésőbb egy hónapig elrendelték a bőnyi iskolai késelés gyanúsítottjának letartóztatását.
Péntek éjfélig nyújthatók be a tankötelezettség kezdő időpontjának halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmek az Oktatási Hivatalhoz (OH).
A hivatal közleménye szerint az érintett szülők vagy gyámok az Ügyfélkapun hitelesítve elektronikusan, vagy kinyomtatva, postán is eljuttathatják a kérelmeket a hivatalnak. Ajánlják az OH honlapján elérhető űrlap használatát, amelyen valamennyi, a kérelmezéshez szükséges adat kitölthető.
A szülő bármilyen indok alapján vélelmezheti, hogy gyermeke számára az iskola megkezdése még nem indokolt - közölték, jelezve: a kérelemhez bármilyen lényegesnek tartott dokumentumot mellékelhet. A szükséges adatokról és csatolandó dokumentumokról bővebb tájékoztatás olvasható az OH honlapján.
Az OH tájékoztatása szerint január 15-én 10 óráig 14 334 kérelem érkezett, a beérkező dokumentumok feldolgozása folyamatos. A szülők legnagyobb része eddig szakmailag megalapozott, hiánytalan kérelmet nyújtott be.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása