Fontos! A gyerekeknek nem kötelező a megjelenés az iskolában

MTI
2020. május 21. 11:44

Sikeresnek és eredményesnek értékelte a koronavírus-járvány miatt bevezetett digitális oktatást a köznevelési államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Maruzsa Zoltán elmondta, éppen ezért maradnak a "jól bevált" munkarendnél, így a nyári szünetig hátralévő időben folytatódik a digitális oktatás.

Viszont azt a merev tiltást, ami március 14-el megszületett (...), feloldottuk június 2-től, azért, hogy ahol erre szükség van, ahol érdemes egy kiscsoportos vagy akár egyéni konzultációt, felzárkóztatást - a tanévzáráshoz szükséges találkozást - szervezni, ott ezt meg tudják tenni az intézmények

- emelte ki.

Bízik benne, hogy a diákokat nem dolgozatírásra hívják majd be az intézmények - mondta -, hanem ezt valóban lehetőségként kezelik majd. A pedagógusok egyeztessenek a szülőkkel, és az intézményvezetők se önhatalmúlag rendeljék el az esetleges behívást - tette hozzá. Hangsúlyozta,

a gyerekeknek nem kötelező a megjelenés az iskolában, de azoknak lehetőséget jelenthet a felzárkózásra, akik például valamilyen okból nem tudtak bekapcsolódni a digitális oktatásba.

Maruzsa Zoltán beszélt arról is, hogy a tanévzárókat körültekintően kell megszervezni; akár évfolyamonként, csoportonként is átadhatják a bizonyítványokat, akár egy adott osztály behívásával.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem