26 °C Budapest

Tankönyv nélkül tanítják majd a reformtantárgyat

Pénzcentrum
2016. augusztus 22. 10:30

A négy természettudományos tantárgy kiváltása egy komplex természettudomány nevű tantárggyal képezi a szakképzési rendszer átalakításának sarokkövét. Csupán a tanár és a tankönyv hiányzik a rendszerből - írja hétfő reggel a Népszabadság.


Két héten belül indul az új szakképzési rendszer Magyrországon. Ennek keretein belül vezetik be a komplex természettudomány nevű tantárgyat, ami kiváltja a biológiát, a fizikát, a földrajzot és a kémiát.

Néhány, a lap által említett gond:

  • A kerettanterv rendeletét még nem módosították, az iskolák félnek attól, hogy tartalma még változhat (az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint nem fog).
  • Nincs tankönyv a komplex természettudomány tantárgyra.
  • A lap által megszólaltatott iskolaigazgatók közül hárman sem tudják egyetlen tanárra rábízni az összetett tárgy oktatását.

Az átnevezések ezzel szemben jól haladnak. Az eddigi szakközépiskolákból szakgimnáziumok, a szakiskolákból szakközepek, a speciális szakiskolákból pedig szakiskolák lesznek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szakgimnáziumok tantervében, a korábbi természettudományos tantárgyak összevonásával felszabaduló óraszámot szaktárgyakkal töltik ki,

az ilyen intézményekben érettségizőknek nehezebb lesz egyetemre menniük: emelt szintű érettségi kell majd hozzá.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem