Nagyon veszélyes tárgyak voltak az iskolai ebédben Iregszemcsén, egy kisfiú nyelvét meg is vágta egy üvegdarab.
Komoly problémát jelent Mosonmagyaróváron, hogy hiába hirdetnek meg tanári, tanítói állásokat, nincsenek jelentkezők - írja a kisalföld.hu.
Resch Erzsébet tankerületi igazgató a városi közgyűlésen elmondta: óriási probléma a városban, hogy szeptember óta hirdetnek informatika, matematika tanítói állást, azóta nem volt rá jelentkező.
Nincs, aki reál tantárgyakat tanítson, se kémia, se fizika, se matematika, se informatika tanárt nem tudnak felvenni. Van, ahol már magyar tanár felvétele is probléma, jelentkezés hiányában.
A tankerületi igazgató sorolta példákat is a korábbi próbálkozásokra: volt, hogy felvettek német szakos tanítót, aki két hónap múlva elment Parndorfba eladónak, más az élettársa után költözött Németországba.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Itt a repülő drónautó, vagy valami olyasmi
- Súlyos dolgot derített ki egy kutatás a koronavírusról
- Óriási kockázatot jelentenek az SUV-k – itt vannak a részletek
- Tényleg megvan a válasz az ősi piramisok titkára?
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent