14 °C Budapest

Hogyan tegyek félre a nyugdíjamra? Mi lehet a jó megoldás?

2015. január 25. 10:02

A legtöbb ember számára nem kérdés, hogy szüksége van nyugdíj-előtakarékosságra. Az persze már nem ilyen egyértelmű, hogy mi erre a legjobb megoldás, sokan nem tudják, milyen lehetőségeik vannak. A Pénzcentrum és az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár közös klubrendezvényein. ezeket a kérdéseket járjuk körül.

Magyarországon az emberek 18 százaléka gondolja csak azt, hogy az állami nyugdíj elegendő lesz ahhoz, hogy tisztességesen megéljenek belőle, pedig a kétharmad szerint az állam feladata, hogy gondoskodjon az idősekről - derül ki a legfrissebb OTP Öngondoskodási Index kutatásból.

Míg a megkérdezettek több mint 70 százaléka érzi, hogy kellene valamit tennie, csak 32 százalék rendelkezik öregkorára megtakarítással, vagy tervez a közeljövőre ilyen jellegű befektetést. A legtöbben inkább a munkás éveket kívánják kitolni (56%), illetve a nyugdíj mellett vállalnának munkát (66%) a tisztességes megélhetéshez.

Hazánkban három különböző nyugdíjcélú megtakarítást is támogat az állam, mind a három esetében 20 százalékos személyi jövedelemadó jóváírásban részesülhetünk befizetéseink után. Emellett természetesen a megtakarítás maga is termel hozamokat, ami befizetések nélkül is hozzáadódik a megtakarításainkhoz. Természetesen mind a három konstrukciónak vannak előnyei és hátrányai, és az is eltérő, kinek melyik lehet a legjobb nyugdíjcélú megtakarítás.

Ez a három az

Önkéntes Nyugdíjpénztár (ÖNYP),

a Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ),

és a Nyugdíjbiztosítás.

Tudj meg többet a nyugdíjadról!

Mit kell tenni azért, hogy a nyugdíjas évek alatt se kelljen aggódni a megélhetés miatt? Az öngondoskodásban gondolkodók milyen lehetőségek közül választhatnak? Mik az alapvető különbségek a nyugdíjcélú megtakarítási formák között? Mi zajlik most a nyugdíjpénztári szektorban? A Pénzcentrum és az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár közös klubrendezvényén ezeket a kérdéseket járjuk körül.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Lesz nyugdíjad! Pénzcentrum - OTP Nyugdíj Klub

Tervezett témáink:

  • Tényleg ennyire ijesztő a helyzet? Mennyire fenntartható az állami nyugdíjrendszer?
  • Mi vár ránk 20, 30, vagy akár 40 év múlva? Demográfiai trendek, adatok
  • Mit kell tenni, hogy legyen nyugdíjam? Miért fontos az öngondoskodás?
  • Milyen nyugdíjcélú megtakarítások közül lehet ma Magyarországon választani?
  • Hol helyezkednek el ezen belül az önkéntes nyugdíjpénztárak?
  • Mikor, mennyit érdemes megtakarítani?

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Helyszínek és időpontok:


Pécs: 2015.01.26.

Szeged: 2015.01.27.

Miskolc: 2015.01.29.

Győr: 2015.02.02.


IDE KATTINTVA jelentkezhetsz.

Nem tudsz részt venni a rendezvényeken, de van kérdésed a nyugdíjaddal kapcsolatban? Írj nekünk apenzcentrum@penzcentrum.hucímre - a kérdéseket az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár szakértői válaszolják meg.

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem