Az örök aktív pályázatra beérkezett az életutak nemcsak követendő mintát adnak, hanem hidat is építenek a generációk között.
Hétfőn elfogadták a 2015-ös költségvetést: ez azt is jelenti, hivatalossá vált a jövő évi nyugdíjemelés mértéke.
A parlamenti képviselők hétfőn elfogadták a 2015-ös költségvetést - ebben hivatalosan is szerepel, hogy mekkora inflációval számol a kormány jövőre.
Magyarországon a jelenlegi szabályok értelmében a nyugdíjakat minden év január hónapjától az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni. Ezt hívjuk inflációkövető emelésnek. (Az infláció a pénz vásárlóerejének romlását jelenti).
Tehát gyakorlatilag annyival nőnek a nyugdíjak, amekkora inflációval számol a kormány jövőre.
Mennyivel emelkednek a nyugdíjak pontosan?
Az átlagos öregségi nyugdíj összege 115 786 forint volt az idei év elején. Ez tehát azt jelenti, hogy az átlagos nyugdíj mintegy 2 ezer forinttal fog nőni.

A nyugdíjasok többségének (54%) folyósított ellátás összege még a 115 ezer forintos átlagot sem éri el: több mint 1,1 millióan vannak, akiknek 50 és 99 ezer forint közötti nyugdíjból kell havonta megélniük. Ha valakinek 50 ezer forint a nyugdíja, valószínűleg mérsékelten örül annak, hogy jövőre 900 forinttal kap majd többet. A
januári adatok szerint a csúcsnyugdíj közel 870 ezer forint: ez azt
jelenti, hogy a luxusnyugdíjasok akár 15 ezerrel is többet kapnak majd
2015-ben.
{{TRADERAJANLO 46}}
Fontos kérés: MIKOR érezik jövőre a nyugdíj?NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
2015-ben
is minden hónap 12-én utalják a nyugdíjat azoknak, akik számlájukra
kérik. Ha 12-e hétvégére esik (áprilisban, júliusban, szeptemberben),
pénteken utalják a nyugdíjakat. Decemberben a hónap elején érkezik majd a
nyugellátás - derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság
(ONYF) tájékoztatásából.
Az idei év végén megszűnik a korkedvezményes nyugdíjazás lehetősége. Ezt azok vehették igénybe, akik éveket dolgoztak veszélyes munkakörökben, és az egészségük védelme érdekében korhatár előtt mehettek nyugdíjba.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
Elképesztő robbanás a hazai nyugdíjszámláknál: rengeteg magyar lépett, nem semmi pénzt halmoztak fel
Egy NYESZ-számlán átlagosan 6,19 millió forintot tartanak a befektetők az MNB legfrissebb adatai szerint.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







