Az általános tapasztalatok szerint sokan nem készülnek fel rá, milyen nagy változást jelent majd az életükben a nyugdíjazás.
Az időskori öngondoskodás egyik formája a megszerzett ingatlanvagyonnal való megfelelő gazdálkodás lehet. Magyarországon tíz nyugdíjasból kilenc saját tulajdonú ingatlanban él, ami európai összevetésben is kiemelkedő arány.
Alapvető demográfiai változást jelez az Eurostat legfrissebb elemzése, mely szerint 2050-re az 55 évesek vagy az ennél idősebbek aránya Magyarországon 40 százaléknál magasabb lesz. Az aktív korúak és az eltartott időskorúak arányát kifejező függőségi ráta évtizedek óta kedvezőtlenül változik, és a tendencia folytatódik. Amíg Magyarországon 1990-ben még 20 százalékos volt a függőségi ráta (vagyis öt aktív korú tartott el egy idős embert), addig ez az arány tavalyra 30 százalék körülire romlott. A demográfiai előrejelzések szerint az említett mutató 2050-re elérheti akár az 50 százalékot is, ami ha bekövetkezik, akkor az azt jelenti, hogy tíz aktív korú, munkaképes emberre öt nyugdíjas jut majd.
Az Európai Unióban a nyugdíjasok jellemzően korábbi keresetük 58 százalékát kapják meg, Magyarországon ez az arány valamivel jobb, 65 százalék. Megjegyzendő, hogy a vásárlóerő természetesen országonként jelentős eltérést mutat. Ugyanakkor Magyarország egészen speciális helyzetben van az időskorúak ingatlantulajdonlása terén. Az EU-ban a 65 év felettiek 60 százaléka lakik jelzáloggal már nem terhelt saját lakásban vagy házban. Magyarországon ez az arány ennél sokkal magasabb, az idősek megközelítőleg 90 százaléka él saját ingatlanban.
- ismertette Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum vezető elemzője az öngondoskodás egyik lehetőségét.
KATT >>> Lakáshitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!
Az Otthon Centrum adatai szerint a fővárosban az idős korosztály aránya a II., az V. és a XII. kerületben meghaladja a 25 százalékot, de a külső kerületekben is mindenütt bőven 15 százalék felett van.
- folytatta a vezető elemző, aki a belvárosi és a piacon népszerűbb fővárosi kerületek árairól szólva elmondta: az V. kerületben a téglaépítésű társasházi lakások fajlagos átlagára négyzetméterenként már meghaladta az 1 millió forintot, ezt követi a II. és a XII. kerület (750-780 ezer forint).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Egy 80 négyzetméteres lakás 60-80 millió forintért értékesíthető, amiből hasonló presztízsű környéken kisebb lakás vételével akár 25-30 millió forint szabadítható fel - elemezte a lehetőségeket Soóki-Tóth Gábor.
De milyen ingatlan vehető 25 millió forintért? A legkedveltebb lakótelepeket leszámítva már 550-600 ezres négyzetméteráron elérhetők a panellakások, egy 30 négyzetméteres, havi 100-120 ezerért kiadható garzon 18 millió körül elérhető. De a külső kerületekben 25 millióért már 55 négyzetméteres, 1+2 félszobás, vagy két szobás panellakásba is fektethetünk, amelyek havi bérleti díja 130-140 ezer forint plusz jövedelmet jelenthet a nyugdíjas évekre.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Fizetős lett a szétlopott szellemváros a Balaton közelében
- Sok pénzt bukhatnak ezen a nyugdíjas éveikre spórolók
- Újfajta autós csalás terjed
- "Tankönyvi" időjárás lesz most pár napig, csak egy dologra kell figyelni - előrejelzés
- Undorító élőlény fenyegeti a kutyákat - egyre veszedelmesebb
- Különleges sorsjegyet vezet be a nemzeti lottótársaság