Az újonnan felfedezett A5-vitamin miatt az A-vitamin csoport új megnevezése és a táplálkozási ajánlások kiigazítása vált szükségessé
A magyarok többsége szerint már 30 éves kor előtt el kellene kezdeni takarékoskodni a nyugdíjra, 41 százalék úgy érzi, nagyon nehezen élne meg pusztán az állami nyugdíjból, 31 százalék szerint pedig a nyugdíja semmire sem lesz elég.
Mire lesz elég az állami nyugdíj?
Egy friss kutatás szerint megkérdezettek legnagyobb része (41 százaléka) még mindig, arra számít, hogy nagyon nehezen él majd meg pusztán az állami nyugdíjból. Harmaduk szerint az állami nyugdíj semmire sem lesz majd elég, és 15 százalékuk egyenesen azzal számol, hogy egyáltalán nem is kap állami nyugdíjat. Bár csökkent az arányuk, de 35 százalék (2015. harmadik negyedév: 42 százalék) még mindig úgy gondolja, hogy nyugdíjasként nélkülözik majd, illetve ugyanennyien vélik úgy, hogy nem tudják majd fenntartani a lakásukat.
A válaszokból kiderül: 43 százalék gondolja úgy, hogy valamivel rosszabbul él majd nyugdíjas korában az állami nyugdíjból és egyéb megtakarításaiból. Ugyanolyan vagy jobb életszínvonalban mindössze 23 százalék reménykedik, ennek ellenére a válaszadók egyharmadának nincs semmilyen megtakarítása. - derül ki K&H 2015 negyedik negyedévben készített biztos jövő indexéből. A kutatás célja, hogy megvizsgálja a magyar lakosság biztonságérzetében bekövetkezett változásokat.
- mondta Kuruc Péter, a K&H Biztosító életbiztosítás és saját értékesítési csatornák divíziójának vezetője.
Arra a kérdésre, hogy az állami nyugdíjon felüli milyen megélhetési forrásokra számítanak, a válaszadók 33 százaléka a legrégebb óta hozzáférhető és legismertebb önkéntes nyugdíjpénztárt említette. Mindemellett 12 százalék úgy gondolta, hogy az ingatlanából élne majd meg, 10 százalék pedig a valamivel több mint két éve elérhető nyugdíjbiztosításokra számít. A válaszadók többsége pedig azt tervezi, hogy a nyugdíj mellett is dolgozik majd.
- foglalta össze a szakember.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Havi 10-20 ezer forintot kellene félretenni
Az elegendő nyugdíjhoz minden harmadik megkérdezett szerint 10 és 20 ezer forint közötti összeget kellene félretenni. Érdekesség, hogy az adatok szerint minél több ideje van valakinek hátra a nyugdíjig, annál magasabb összeget szeretne félretenni. Havi 20 és 30 ezer forint közötti összegre 12 százalék szerint lenne szükség. Nyugdíjbiztosításban havi 15 ezer forint megtakarítással 25 év alatt az adójóváírást is figyelembe véve, a hozamoktól függően akár több mint 8 millió forintnyi tőke is felhalmozható.
Sokaknak egyáltalán nincs megtakarítása
A kutatás adatai szerint a megkérdezettek 36 százalékának semmilyen megtakarítása nincs, 19 százaléknak kevesebb, mint 500 ezer forintnyi megtakarítása, 18 százaléknak pedig 1 és 3 millió forint spórolt pénze van. Legalább 5 millió forinttal mindössze 9 százalék rendelkezik. Érdekes, hogy a nyugdíjig hátralevő évek csökkenésével a megtakarítási összeg egyáltalán nem nő.
A kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek 64 százalékának van valamilyen megtakarítása, közülük pedig 40 százalék kifejezetten nyugdíjcélra félretett megtakarítással is rendelkezik. A kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítások értéke is igen alacsony: ahol van is ilyen megtakarítás, ott a megtakarítók 46 százaléka esetében ez az összeg nem éri el az 500 ezer forintot.
.- hangsúlyozta Kuruc Péter.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Jobban jár, aki előre megveszi a vonatjegyét pünkösdkor
- Hiába a német recesszió, évtizedek óta a legnagyobb fizetésemelés jön a Bundestagban
- Drágábban építkezünk kevesebbet
- Fontos határidő jár le ma délután
- Három börtönőrt öltek meg egy akcióban - sokkoló videó
- Euro 2024: csak a csapatkapitányokkal fognak egyeztetnek a bírók