Alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük neked a 18. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit a Pénzcentrumról.
A világban élő időskorúak csaknem fele nem kap semmilyen járadékot, a nyugdíjasok jó része pedig olyan kis összegben részesül, hogy az nem elegendő a biztonságos megélhetéshez.
Ez derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet friss jelentéséből, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra. A vizsgált 178 országban a 65 évesnél idősebb emberek 48 százaléka semmiféle anyagi juttatásban nem részesül, nem mehet nyugdíjba, hanem továbbra is dolgoznia kell, gyakran nyomorúságos körülmények között alacsony jövedelemért. Negyvenöt olyan ország van, ahol az időskorúak több mint 90 százaléka kap nyugdíjat. Több mint 20 fejlődő ország jutott el odáig, hogy bevezette az általános vagy csaknem általános nyugdíjrendszert.
"Számos fejlődő országban jelentősen kiterjesztették a nyugdíjrendszereket, ami nagyon pozitív tendencia - állapította meg Isabel Ortiz, az ILO szociális védelmi főosztályának igazgatója. Hozzátette: a megfelelő mértékű jövedelem garantálása legalább olyan fontos, mint a biztosítottak körének bővítése.
"Az idős férfiaknak és nőknek joguk van nyugdíjba vonulni, méltósággal, anélkül, hogy szegénységbe süllyednének. Ez a probléma az egész világot érinti" - mutatott rá az igazgató.
Az ILO jelentése szerint Európában a költségvetési megszorítások jegyében csökkentették a szociális juttatásokat, ami hozzájárult a szegénység és a társadalmi kirekesztettség növekedéséhez. Az Európai Unión belül 124 millió embert, a lakosság 24 százalékát sújtja ez a helyzet.
"Az európai szociális modell eredményeit... aláásták a rövidtávú kiigazítást célzó reformok" - figyelmeztetett az ENSZ szakosított szervezete.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Pozitív példaként említette viszont Kínát, ahol a nyugdíjban részesülő idősek aránya a 2000-ben mért 25 százalékról 2012-re több mint 70 százalékra emelkedett.
A nyugat-európai országokban az államháztartási kiadások jelentős, a bruttó hazai termék 11 százalékára rúgó forrást költenek nyugdíjkifizetésekre, az alacsony jövedelmű országokban ez az arány 0 és 2 százalék között mozog. A 178 országban átlagosan a GDP 3,3 százalékát fordítják az időkorúak ellátására.
Ezeken a helyeken igazán gondtalan életet élhetnek a nyugdíjasok 2024-ben: mégis, mi lehet a titkuk?
A magyar idősek boldogságszintje nagyon alacsony, a 70. helyre volt elég a 143-ból a ranglistán. A horvátok ugyan mögöttünk vannak, de előznek a román, szerb,...
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Háromféle légvédelmi rendszert is kap Ukrajna a németektől
- Váratlan lépés a Falkland-szigetek hovatartozásáról szóló vitában
- Két jó hírt is kaptak az új autót vásárlók
- A hangyák hozhatnak áttörést a kullancsok elleni harcban
- Nukleáris hadgyakorlat lesz az ukrán határnál
- Az amerikai LNG menti meg a gázéhes Európát – csak az a kérdés, ez mennyibe kerül