Kiugró hozamot értek el idén a nyugdjpénztárak

Pénzcentrum
2014. május 23. 16:01

Az önkéntes nyugdíjkasszák az év első három hónapjában vagyonarányosan 1,6%-os hozamot értek el, a kezelt vagyon történelmi csúcsra, 1010 milliárd forintra emelkedett. Az önkéntes pénztáraknál kettősség látszott, a taglétszám csökkent, viszont a befizetések emelkedtek.

A pénztártagok számára talán a legfontosabb, hogy miként teljesített a pénztári szektor a befektetések területén. Ezek alapján jó hírekkel szolgálhatunk, az első negyedévben 16,2 milliárd forintos nyereséget értek el a befektetések alapján a kasszák, ez vagyonarányosan 1,6%-os teljesítménynek felelt meg. A friss befizetések és a hozamok segítségével a kezelt vagyon is új csúcsra tudott emelkedni, március végén 1010 milliárd forint volt az önkéntes nyugdíjpénztári portfóliókban, ami éves szinten 73 milliárd forintos növekedésnek felelt meg.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm