6 °C Budapest

Itt vannak az igazi nullás számlák: csak ezt kell teljesíteni hozzá

Pénzcentrum
2015. június 15. 05:50

A nyár beköszöntével több bank akciókat kínál azoknak a fiataloknak, akik számlát nyitnának, vagy esetleg olcsóbbra cserélnék korábbi számlacsomagjaikat. Mi alapján választhatunk bankot a gyereknek, és milyen szolgáltatásokat érdemes választani?

A tanévnek még csak most lett vége, a bankoknál viszont akár már most is érdemes lehet számlát nyitni gyerekünknek, ha például a következő tanévtől kollégista lesz. De mi alapján válasszunk bankot, hiszen ha egy bank kedvező számlacsomagot kínál felnőtteknek nem biztos, hogy a gyermekeknek is olcsó lesz, ráadásul a diákszámla nem minden esetben a legolcsóbb megoldás.

Ezek a legolcsóbb számlák

A Pénzcentrum két kategóriát vizsgált meg a BankRáció.hu kalkulátorának segítségével, az első a 18 év alattiaknak szóló számlák (jellemzően 14 éves kortól igényelhetőek), a második pedig a felsőoktatásban részt vevők és fiatal felnőttek számlái. Az első esetben 20 ezer forint beérkező pénzzel, utalás nélkül, egy készpénzfelvéttel (a havi kétszeri ingyenes felvételt igényelve) és minden tranzakcióról mobil értesítéssel számoltunk.

Ezek alapján az OTP számlája bizonyult a legolcsóbbnak, az első két éves díjat kétezer forint alatt megúszhatjuk. A K&H kifejezetten diákoknak szóló számlacsomagja lett a második (3 656 forint két évre) és az MKB lett a harmadik, de náluk már közel 10 ezer forintot fizethetünk két év alatt.

A másik kategóriában már drágább számlákkal találkozhatunk, a legolcsóbb csomag is közel 15 ezer forintba kerül két évre az OTP-nél. A második és a harmadik legolcsóbb az MKB és a Sberbank ajánlata, 17, illetve 22 ezer forintos költségek mellett. Itt egyébként 40 ezer forint beérkező pénzzel, havi egy átutalással és készpénzfelvéttel és mobil értesítéssel számoltunk.

Az egyébként látható, hogy a mobil értesítés elhagyásával sokkal olcsóbb számlacsomagokat kaphatunk, mivel a díjak jelentős részét az ehhez kapcsolódó költségek teszik ki.

 Az alábbi táblázatban ezeket foglaltuk össze a 18 év alattiaknak szóló feltételek mellett, csupán annyi különbség volt a kalkulációban, hogy nem kértünk mobil értesítést semmiről.

Így már akár teljesen ingyenes számlát is találhatunk gyermekünknek, sőt, minden számlacsomag esetén jelentősen olcsóbban bankolhatunk mobil értesítés nélkül.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Így válassz bankot a gyereknek!

A bank kiválasztásakor nem csak a díjakat kell figyelembe venni, ugyanis ennél több tényező alapján érdemes kiválasztani a számlacsomagunkat. Ugyan a tanév vége miatt egyre kevesebben jönnek ki akciókkal, mégis, van olyan bank, ahol például a vásárlások után visszatérítést kaphatunk egy hitelkártyához hasonlóan.

Ennek ellenére nem feltétlen kell a kifejezetten diákoknak szóló számlát választani, hiszen ahogy a táblázatokból is kiderül, sokszor adott banknál nem is elérhető ilyen konstrukció. Ha mégis elérhető a diákszámla, akkor is érdemes kalkulációt végeznünk, mivel megeshet, hogy a mi igényeinknek sokkal inkább megfelel egy másik számlacsomag, mint a tanulóknak ajánlott konstrukció.

Pénzcentrum vélemény
Annak ellenére, hogy a mobil értesítéssel
  • papírt spórolhatunk és
  • egyszerűbbé tehetjük a bankolást
a számlacsomagok jelentős részénél ez teszi ki a költségek nagy részét, vagyis arra sarkalnak a pénzintézetek, hogy ne kérjünk mobil értesítést. Ezzel ugyanis (ahogy az a táblázatokban is látható) tízezreket is spórolhatunk hosszútávon.

Ez azért is érdekes, mert a modern bankolásra taníthatnánk a gyermekeket az SMS-használattal, viszont a mobilos értesítés magas árai megnehezítik ezt.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
ChikansPlanet  |  2025. december 5. 09:23
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer ha...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 5. péntek
Vilma
49. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?