Huf

Elárulta a gazdagság titkát a pénzügyi guru: mindössze ennyi kell a valódi jóléthez

2024. február 21. 20:16

Bár újévkor rendszerint sokan megfogadják, hogy tudatosabbak lesznek a pénzügyeik terén, sokan mostanra már csak egy hosszú teendőlistával rendelkeznek ezen a téren, amihez nem nagyon tudnak hozzáfogni. Pedig a feladat nem annyira bonyolult, csupán meg kell tanulni ügyesebben gazdálkodni azzal, ami a rendlkezésükre áll - hívta fel a figyelmet a CNN.

A 2024-re vonatkozó pénzügyi fogadalmak mostanra sokaknál csak az elmaradt teendők hosszú listáját jelentik, amelyek végrehajtása igazi kihívást jelent. Ashley Agnew, az amerikai Pénzügyi Terápiás Egyesület elnöke, valamint a Centerpoint Advisors kapcsolatfejlesztési igazgatója szerint ez nem meglepő, hiszen a pénzügyeink kezelése során gyakran előfordul, hogy bár tudjuk, mit kellene tennünk, mégis nehezen vesszük rá magunkat a cselekvésre.

Éppen ezért érdemes egyetlen, a pénzügyeinkre vonatkozó fogadalmat tenni újévkor: hogy meghatározzuk, hogy mit is jelent számunkra a pénzügyi jólét. Ami magában foglalhatja a borúsabb napokra szánt megtakarítások fontosságának felismerését,

ami segíthet enyhíteni a veszélyhelyzetekből (például a munkahelyünk elvesztése) fakadó bizonytalanságokat.

Agnew ehhez azt javasolja, hogy mindenki mérje fel a saját havi és éves kiadásait, amit vessen össze a tényleges kiadásaival. Azaz mindenki ismerje meg, hogy valójában mire megy el a pénze.

Meghaan Lurtz, a Shaping Wealth tanulási és fejlesztési szakértője ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy sokaknál nem a pénzhiány a probléma, hanem az, hogy nem használják elég jól a rendelkezésükre álló pénzügyi forrásokat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Összességében a szakemberek végül felhívták a figyelmet arra, hogy érdemes olyan könyveket olvasni, amelyek segíthetnek új perspektívából rálátni a pénzre és annak életünkben betöltött szerepére. A cél ugyanis az, hogy megértsük: a pénz csupán egy eszköz az általunk kívánt élet megvalósításához.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 5. 12:50
Lássuk a legfontosabb pénzügyi aktualitásokat, melyek a mögöttünk álló egy hétben megjelentek a Bank...
Holdblog  |  2024. május 5. 09:35
Igazán szomorú eredmény, hogy a megkérdezettek bő 80 százaléka egyáltalán nem szándékszik hazatérni...
MEDIA1  |  2024. május 4. 21:24
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át...
Buxelliott  |  2024. május 4. 09:56
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan n...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem