15 °C Budapest
Close-Up Of Graph

Ez a részvény nagyot zuhant a magyar tőzsdén: megtette hatását Orbán Viktor eheti bejelentése

MTI
2021. december 26. 17:03

Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a négynapos kereskedési héten, a BUX 49 762,24 ponton zárt csütörtökön, 1125,06 ponttal, 2,21 százalékkal alacsonyabban, mint egy hete.

A négynapos kereskedés alatt a részvénypiac forgalma 56,54 milliárd forint volt múlt heti 60,85 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, hogy a karácsony előtti csonka héten csökkent a BUX index.

Az elemzők rámutatnak arra, hogy a szerdai kereskedésben jelentősen esett az OTP részvényének árfolyama, miután Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy az októberi szinten rögzítik a már felvett jelzálogfedezetű hitelek kamatait. Ez magával rántotta a magyar tőzsdeindex árfolyamát is, letörve az 50 ezer pontos támaszt, a BUX ezt a szintet próbálta elérni csütörtökön.

  • A héten a Mol árfolyama 0,82 százalékkal emelkedett, a részvény csütörtökön 2470 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 5,2 milliárd forintot.
  • Az OTP-papírok ára 6,74 százalékkal csökkent, 16 040 forinton zárt csütörtökön, a hét utolsó kereskedési napján, forgalmuk a héten több mint 45,5 milliárd forint volt.
  • A Richter 1,51 százalékkal erősödött a héten, csütörtökön 8725 forinton fejezte be a kereskedést, a gyógyszeripari részvény forgalma 3,73 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom 0,37 százalékos árfolyameséssel zárta a hetet, csütörtökön 408 forint volt a záróára, heti forgalma 260 millió forint körül alakult.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4209,89 ponton fejezte be csütörtökön a hetet, ami 8,85 ponttal, 0,21 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 10. 19:41
Nézegettem a számláimat ma, és az Ersténél észrevettem egy soha nem látott részvényt a portfóliómban...
MEDIA1  |  2024. május 10. 19:29
Az újságírók egymást támadták, majd Gulyás Gergely miniszter a sajtómunkásokat. Magyarország, 2024.
Összkép  |  2024. május 10. 17:31
Hétfő reggel a lányokon matrózblúz, a fiúkon öltöny, előttük egy kitöltendő gondolattérkép Ady Endre...
Bankmonitor  |  2024. május 10. 11:29
A Babaváró hitel egy nagyon kedvezményes konstrukció: a futamidő alatt született gyerekek számától f...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem